Milyenek a magyar vásárlók? - Az új Ikea-áruház vezetője elárulta

Bár a munkaerőhiány miatt nehezebb eladót vagy éttermi dolgozót találni az új, soroksári Ikea-áruházba, ezt a cég kezelni tudja - mondta a Napi.hu-nak Szabó Ágnes, az áruház vezetője. Elárulta a várható nyitás körülbelüli időpontját és azt is, melyik népszerű termék készül Sopronban.
Csernátony Csaba, 2016. november 16. szerda, 07:13

- Bár egy áruháznyitás többéves tervezést, előkészületet igényel, külső szemmel az időzítés nem a legjobb a munkaerőhiány miatt. Úgy tudjuk, hogy a várhatóan jövő tavasszal megnyíló soroksári áruházi dolgozók kiválasztásának első körén túl vannak. Mennyire volt nehéz munkaerőt találni?

- Mi jónak találjuk a nyitás időzítését, évek óta készülünk rá. A munkaerőnél a tömeges kiválasztás időszaka lezárult, a soroksári áruház a vezetéssel együtt csaknem 300 embernek ad majd munkát, 230 pozíciót hirdettünk meg. Csaknem ezren jelentkeztek, többen több pozíciót is megpályáztak, akik közül hétszázan jöttek el az első körös interjúra.

A munkaerőhiányt mi is érezzük, de a kiválasztásnál tapasztaltuk, hogy a jelentkezők készek a minőségi váltásra. Most úgy látjuk, nem lesz probléma megtalálni azokat a jövőbeni munkatársakat, akik betöltik majd az állásokat. A jelentkezők között pedig vannak olyanok, akikben már most látni, hogy szép karriert futhatnak majd be az Ikeánál..

- Mit kínál az Ikea?

- A cégnél nem csak a fizetés, hanem a karrierlehetőség és a kapcsolódó juttatások, így az egységes bónuszrendszer vagy a minden munkatársnak járó nyugdíjprogram is motiváló lehet. Nálunk a kiválasztás érték alapú, így az interjúk során fontosabb az, hogy a jövőbeni munkatársunkban meglegyenek a számunkra is fontos értékek. Emellett a végzettség, a tapasztalat vagy az életkor nem elsődleges.


- Mennyit keres majd a soroksári egységben egy eladó vagy a textilosztály vezetője? Nagyságrendileg hova lehet belőni a fizetéseket?

- Pontos összegeket megtévesztő lenne mondani, hiszen jelenleg mintegy 700 munkatárs dolgozik a két áruházban és a háttérirodákban. Emellett az Ikea Industry Sopronban 500 munkatársat foglalkoztat különféle pozíciókban, eltérő munkaidőben. A toborzás során sem tettük közzé, mekkora fizetést kínál a vállalat.

A áruház egyes pozícióknál a piaci átlagnál többet ajánl, plusz van számos más olyan juttatás, mint például a nyugdíj-takarékossági támogatás, ami minden munkatársnak ugyanolyan mértékben jár, egy áruházvezetőnek és egy eladónak is. Emellett, ha valaki már öt éve dolgozik az Ikeánál, automatikusan abban az évben öt nap pluszszabadságot kap.

- Melyik pozícióba a legnehezebb munkatársakat találni?

- A munkaerő-piaci trendekhez hasonlóan nehezebb az éttermi részen, a logisztikán és az eladói munkakörökbe munkatársakat találni egy toborzókampány során.

- Több mint 20 éve kezdett az Örs vezér téri áruházban eladóként, ennek az egységnek a vezetőjeként dolgozott, most pedig a soroksári üzletet irányítja majd. Megtalálta már az utódját? Mondjuk, ha borítékba kellene tenni pár nevet, hogy a mostani jelentkezők közül kiből lehet 10-20 év múlva áruházvezető, akkor hány embert tudna megnevezni.

- Sok tehetséges, vezetőnek is alkalmas embert látok magam körül, de ezt még korai volna megmondani. Most azon vagyunk, hogy minél előbb kialakítsuk a csapatot, akik tavasszal munkába állnak.

- Nyilván azért van egy tervezett dátum, mondjuk húsvét előtt vagy után?

- Jövő február 15-én jelentjük be az áruház pontos nyitását, addig csak annyit mondhatunk, hogy 2017 első felében nyílik meg a soroksári áruház.

- Az Örs vezér tér után miben más az új hely?

- Teljesen más, hiszen a soroksári áruház még meg sem nyitott. Egy ideiglenes irodaszekcióban dolgozunk, vásárlók és működő áruház nélkül. Eleinte megkérem a kollégáimat, hogy hangoskodjanak, kérdezzenek, kapcsolják be a zenét, mert igényem van arra, hogy folyamatosan történjen körülöttem valami, én ezt szoktam meg, így szeretek dolgozni. Reméljük, pár hónap múlva már az áruházban mehetek körbe. Hiányzik a zsivaj, az Örs vezér téren szinte minden nap kimentem az eladótérbe és akár eladóként is dolgoztam.

- Így kontrollálta a többieket?

- Inkább mert szeretek a vásárlókkal lenni. Nem az ellenőrzés volt a cél. Egyszerűen szeretem ezt a munkát. Emellett az Ikeánál minden vezetőnek és minden irodában dolgozó munkatársnak fontos időt tölteni az áruházban, beszélgetni a vásárlókkal. Ezeket az észrevételeket egyébiránt időről időre összegyűjtjük, tanulunk belőle.

- Dolgozott a csehországi központban is, miért jött haza?

- Jól éreztem magam Csehországban, de amikor ott dolgoztam, akkor jött a lehetőség, hogy az Örs vezér téri áruházat vezethetem. Ezt nem lehetett visszautasítani, hiszen eladóként a pályafutásomat ott kezdtem.

- Jó döntés volt?

- Igen, egyáltalán nem bántam meg.

- Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az elmúlt 22 évből?

- Amikor egy táncolós flashmobbal elbúcsúztattak az Örs vezér téri kollégák. Na, akkor eltört a mécses, elsírtam magam.

- És a legnehezebb pillanat?

- Mindig vannak nehezebb időszakok, akár kereskedelmi szempontból vagy a csapat életében is, de ezek természetes változások. Ha muszáj mondani mégis valamit, akkor például az említett búcsúzás után, összepakolni és elmenni onnan, ahol az Ikeá-s pályafutásomat kezdtem, hát az nem volt könnyű.

- Melyek a legnépszerűbb termékek Magyarországon?

- Magyarországon főként a konyhai termékek, köztük konyharuha, poharak, tányérok. A lakberendezési tárgyak közül kimagaslóan népszerű az egyik ágykeret (Malm). Szintén népszerű a Billy polc, melyet Sopronban is gyártanak és a Lack asztal. Világviszonylatban a fokhagymanyomó és a kávéhabosító az egyik legtöbbet értékesített termékünk.

- A Lack asztal is jó példa arra, hogy a cégnek egy kettősséggel is meg kell küzdenie. Miközben ugyanis hangsúlyozza, hogy odafigyel a fenntarthatóságra és környezetbarát cég, eközben irgalmatlan mennyiségű fát használnak fel a termékekhez. Ezt nem érzi ellentmondásosnak?

- A fenntarthatóság fontos az Ikea számára. A fafelhasználásra a vállalat válasza az, hogy a felhasznált famennyiség többszörösét ülteti el világszerte. Ráadásul a cég stratégiája is biztosíték arra, hogy a fenntarthatóság még hangsúlyosabb lesz, amit valamennyi termék tervezésekor figyelembe vesz. Emellett számos termék készül újrahasznosított műanyagból, a felhasznált pamut 100 százalékban fenntartható forrásból származik, emellett az áruházainkban kizárólag LED-es izzók kaphatók, amelyek tartósabbak és kevesebb energiát is fogyasztanak.

Épül az új áruház

- Miben áll ez a stratégia?

- Környezetbarát és a fenntarthatóságnak igyekszik alárendelni mindent. A cég sokat költ olyan kutatásokra is, amelyek a fa helyettesítését célozzák. Olyan próbálkozások is folynak Svédországban, amely során azt tesztelik, hogy például tojástartó dobozból hogyan lehet bútort készíteni. Középtávon szeretnénk, ha minden termékünk újrafelhasználható anyagokból lenne..

- Mennyire vevők a vásárlók a fenntarthatóbb termékekre?

- Azt látjuk, hogy tudatosabbak, fontos számukra ez a dolog. Világszerte, a régióban - mely Magyarország, Csehország és Szlovákia alkotta egységben működik - és persze Magyarországon is.

- És miben más egy cseh és egy magyar vásárló?

- Hiába van szó egy régióról, más a kultúra, ennek megfelelően a vásárlók is mások. A cseh vásárlókat racionálisnak, gyakorlatiasnak mondanám. A magyarok sokkal emocionálisabbak - a szó jó értelmében. Eltérő a népszerű termékek listája is. Ott például a knédli készítéséhez használt konyhai eszköznek van nagy sikere, Magyarországon pedig a palacsintasütőnek.

- Vélhetően a növekvő fogyasztói igények miatt nyílik meg a soroksári áruház. Ezzel együtt csak három magyarországi áruház lesz, míg a hasonló lélekszámú Csehországban már négy működik. Nálunk is lesz negyedik áruház?

- Erről még korai beszélni, hiszen még meg sem nyílt a harmadik áruház. Az Ikea egy régiónak tekinti Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát. Mindegyik országban más és más megoldásokat tesztelnek, amelyek célja minél közelebb kerülni az emberekhez.

- Azaz?

- Magyarországon a soroksári áruház jelenti az új mérföldkövet. Csehországban az úgynevezett Click and Order megoldást vezetik be, mely egy új koncepciót bemutató online áruház, Szlovákiában pedig a keleti országrészben nyit az úgynevezett átvételi pont, amely valójában egy kisméretű áruház, ahol nemcsak inspirációt lehet gyűjteni, hanem limitáltan termékeket is vásárolni és a már megrendelt bútordarabokat átvenni.

- Az online áruház Magyarországra is be lett ígérve, mégpedig jövőre. Megvalósul?

- Azt ígértük, hogy jövőre online elérhetővé tesszük a termékeket a magyar vásárlók számára. Ki lehet választani a termékeket, meg lehet őket vásárolni, de az áruházban kell őket átvenni. Ez a megoldás a Click and Collect. A magyar vásárlók azonban többet várnak el az Ikeától, ezért mi is emeltük a tétet, így 2017 év végéig itthon is bevezetjük a Click and Delivery szolgáltatásunkat, ami lehetővé teszi, hogy az ország bármely pontján élők házhoz kapják a kiválasztott termékeket.

- Nem fél attól, hogy az online kereskedelem feleslegesség teszi az áruházakat? Mondjuk szimpla raktárakká válhatnak hosszú távon?

- Bár a kereskedelem és a vásárlói igények egyre gyorsabban változnak, nehéz megjósolni, mi lesz a jövő. Egy bizonyos, az a csaknem hatmillió látogató, aki az előző évben két áruházunkban megfordult elsősorban inspirációért, lakberendezési megoldásokért látogatott el hozzánk.

A bútor ráadásul speciális termék, sokan szeretik kipróbálni, de egyértelmű, hogy a jövő az online értékesítésé. Az a célunk, hogy mindenki számára elérhetőek legyünk. Most azonban arra koncentrálunk, hogy a soroksári áruház mielőbb megnyíljon.

HOZZÁSZÓLÁSOK