Egy tervezet szerint nagy változás jön a kezdő vállalkozások életében 2018 január elsejétől, a NAV ugyanis az induló cégek 6 hónapig tartó mentorálásáról döntött.

Sok mindent egyelőre nem tudni, a hivatkozott tervezet mindössze ennyit ír ugyanis: "Az állami adó- és vámhatóság a kezdő vállalkozásnak - figyelemmel tevékenységének jellegére - az adószámának megállapítását követő 30 napon belül szóban vagy írásban ingyenes tájékoztatást nyújt az adókötelezettségeiről, az azok teljesítését segítő információk elérhetőségéről és személyes kapcsolatfelvételt (mentorálást) kezdeményez, amelynek célja az adókötelezettségek teljesítéséhez történő segítségnyújtás. A mentorálási időszak a kapcsolatfelvétel kezdeményezésétől számított hat hónap. A mentorálásban történő részvétel önkéntes."

Ennyit látni most az egészből

Elsőként a NAV-nál próbáltunk érdeklődni a további részletekről, ám sokra nem jutottunk, az adóhatóság válaszában mindössze annyit mondott, hogy "a NAV jogalkalmazó szervként érvényes jogszabályról tud felvilágosítást adni."

"Sajnos a kezdeményezésről nem sokat tudni, de az mindenképpen támogatandó, hiszen pusztán a tény, hogy a NAV az új adózók segítésével szeretne foglalkozni, önmagában is jó hír" - közölte a Napi.hu érdeklődésére Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Mint mondta a puding próbája az evés lesz, így egyelőre érdemes mégvárni a kezdeményezés megítélésével.

"A NAV által jövő januárban indított kezdeményezésről egyelőre nem sokat tudni, de elképzelhető, hogy hasonló lesz a kiemelt adózók igazgatóságán működő referensrendszerhez" - mondta a Napi.hu érdeklődésére Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának (szenior) menedzsere. Ez utóbbi lényege, hogy minden cégnek van egy dedikált ügyintézője, aki bármilyen adózási kérdésben segítségére lehet a vállalatnak.

Bajusz ennek mintájára elképzelhetőnek tartja, hogy az adóregisztráción áteső cégek nemcsak tájékoztató levelet kapnak az adóhatóságtól, hanem egy közvetlen kapcsolatot, avagy ügyintézőt is.

"Így lenne igazán értelme az új rendszernek, hiszen, ha például megnyitok egy éttermet, akkor tudnom kellene, hogy milyen kötelezettségeim vannak, milyen határidővel kell ezeket teljesítenem, illetve mikor kaphatok részletfizetést. Ezt sokkal egyszerűbben megtudhatom egy dedikált embertől telefonon, illetve szóban, mintha egy tájékoztató füzetből kellene kibogarásznom az adatokat" - emelte ki a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának (szenior) menedzsere., aki szerint, ha csak egy tájékoztatót kapnának a cégek, az a "semminél persze több lenne", de nagy előrelépést a jelenlegi helyzethez képest nem jelentene, hiszen ilyen anyagokat nemcsak a NAV, hanem az ezzel foglalkozó tanácsadó cégek is kiadnak.

Hasonlóan látja Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője is, aki a szervezet blogjába írt bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy a személyes kapcsolatfelvétel lehetővé teszi a kezdő vállalkozásoknak, hogy egy szakértelemmel rendelkező adóhatósági alkalmazottal is egyeztetni tudjanak a kérdéses részletszabályokat illetően, de akár információt kérhetnek az új adóalanyok az aktuális teendőkről is. Szerinte a NAV nagy valószínűséggel az adott vállalkozásra irányadó specifikus adózási szabályokat összegyűjtve, azt elektronikus úton megküldve próbálja támogatni ezen adózók adókötelezettségének. (Nagy a készülődés az adóhivatalnál.)

Az irány jó

A kezdő vállalkozások ilyen szintű támogatása nagyon pozitív fejlemény, mindenképpen jó úton jár az adóhatóság - kommentált Séra Gergely, a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának menedzsere. Mint mondta, miközben a nagyobb cégeknek van adózási szakemberük, esetleg tanácsadót vesznek igénybe, addig a kezdő vállalkozások a legtöbbször bonyolultnak tűnő szabályrendszerrel találják magukat szemben, amelyet időbe telik kiismerni.

Ezen felül nem ördögtől való annak a gondolata sem, hogy az egyes esetekben a NAV felhívná a figyelmet a kedvezőbb adózási módokra, mint például a kiva, vagy a kata - mondta Bajusz, aki szerint ez részben a jogalkotó érdeke is, hiszen ezáltal a saját és a cégek adminisztrációját is csökkenteni tudná.

Ezzel nem feltétlenül ért egyet Ruszin Zsolt, aki szerint a NAV - természetéből fakadóan - nem adhat adóoptimálizálási tanácsokat és szerinte ezt az Art. törvényi szakasza se oldaná fel. Például, ha az egyéni vállalkozó jó láthatóan alkalmas kisadózásra - amely jelentős adómegtakarítást eredményezne - a NAV ügyintézője nem biztos, hogy alapból javaslatot tehetne ennek választására - mondta a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.

A nagy kérdés: lesz-e elegendő kapacitás?

A szabályozás külön kiemeli, hogy a mentorálásban való részvétel önkéntes, tehát nem kötelező jellegű. A korábbi tapasztalatok és a NAV kapacitásai alapján az első hat hónapos időszakban telefonos megkeresés a NAV felől csak akkor fog érkezni, ha az adókötelezettségek teljesítése során valamit elmulasztott a vállalkozás - írja blogbejegyzésében Hegedűs.

A legutóbb közölt adatok alapján negyedévente mintegy hat-hétezer társas vállalkozás alakul, amihez hozzá lehet adni a mentorálási lehetőségben szintén érintett egyéni vállalkozásokat is. Vajon lesz-e kapacitása az adóhatóságnak arra, hogy az elektronikusan kiküldött tájékoztatón túl érdemi, akár egyénre szabott tájékoztatást adjon a vállalkozások számára? - teszi fel a kérdést az RSM Hungary adóüzletág-vezetője, aki szerint amennyiben a kezdő vállalkozások nagy arányban élnek a mentorálás lehetőségével, - különösen az egyedi, testreszabott kérdések tisztázásának lehetőségével -, akkor jelentős mértékben leterhelhetik az apparátust, s ezzel háttérbe szorulhat a már hosszabb ideje működő vállalkozások tájékoztatása, illetve számottevően elhúzódhat a válaszadás mindkét viszonylatban.

Egyetért ezzel az EY két szakértője is, akik szerint ez az egyik legfontosabb kérdés:

Amennyiben valóban értékelhető színvonalú szolgáltatást akar nyújtani az adóhatóság, akkor annak komoly erőforrásigénye lesz

- vélte Bajusz, aki szerint ideális esetben csak annak állna rendelkezésére ez a mentorálás, aki nem engedhet meg magának tanácsadót.

Ezen felül felvetette, hogy például, aki már ötödik, vagy hatodik társaságát alapította, annak elég lenne egy csökkentett szolgáltatást nyújtani, hiszen várhatóan már tisztában van a cégalapítás körüli teendőkkel. "Ilyenkor elképzelhető lehetne, hogy csak egy, a friss változásokra koncentráló tájékoztatást kapna" - mondta a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának (szenior) menedzsere.

Ugyanakkor, mivel sok kezdő vállalkozás ugyanazzal a problémával találja magát szemben, ezért egy jól kidolgozott, könnyen használható válaszadatbázissal nagy mértékben lecsökkenthető a mentorálás emberi erőforrás igénye - tette hozzá Séra.

Az ilyen jellegű szolgáltató adóhatóságra van pozitív nemzetközi példa, ahol kifejezetten proaktívan tájékoztatják az adózókat - mondta Séra, aki példaként Hollandiát említette, ahol az adóhatóság nem passzívan várja a kéréseket, hanem segít abban, hogy felismerje a kötelezettségeit az adózó. Az ott céget alapító külföldiek például egy teljesen közérthető, többnyelvű tájékoztatót kapnak a hatóságtól, amiben köszöntik őket és örömüket fejezik ki, hogy ott indítja valaki a vállalkozását. Ezután egyszerű nyelven leírják, hogy mik a cég fő teendői, illetve megadnak egy zöldszámot is, amit bárki felhívhat. "Az ottani segítők híresek arról, hogy nemcsak szakmai, hanem emberi tényezőkben is erősek, azaz abszolúte pozitív hozzáállást tapasztaltak a hozzájuk forduló cégek, valóban azt érezték, hogy segíteni akarják őket" - tette hozzá Bajusz Dániel.

Hogy ez itthon is így lesz-e, az majd januárban kiderül.