Minimálbér 2017: ettől tartanak a kisebb cégek vezetői

Az előző negyedévhez képest kissé emelkedett a Policy Agenda kkv konjunktúraindex értéke. A trend egy éve egy hullámzást mutat, mintha nem tudnák eldönteni a cégvezetők, hogy merre indul el a gazdaság. Az elmúlt negyedévi kutatásban vizsgálták a minimálbér emelés várható hatásait is. A kkv cégvezetők szerint nem lesz jelentős béremelés
Napi.hu, 2017. január 11. szerda, 08:15

Továbbra is a csökkenő trend körüli hullámzás jellemzi a kkv-szektor vezetőinek gazdasági várakozását, hangulatát. 2014 közepétől szinte negyedévente változik az index-változás iránya. A márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést mutatott, majd a júniusi adatok szerint 3,1 pontos emelkedés következett. A mostanit megelőző negyedévben pedig 0,7 pontos csökkenést mértek. A mutató jelenlegi értéke 48,4 pont, amely 0,6 ponttal magasabb, mint a korábbi volt.

Mit hoz a jelentős minimálbér-emelés?

A kutatóintézet, friss felmérésében külön vizsgálta, hogy milyen várakozásai vannak a cégvezetőknek a minimálbér-emeléssel összefüggésben. Arra a kérdésre, hogy mekkora problémát okoz a kötelező legkisebb bér emelése, 40 százalékuk számára egyáltalán nem okoz az problémát. Egy 1-5-ig (1-egyáltalán nem probléma, 5-jelentős probléma) terjedő skálán nézve a válaszokat, 2,6-os átlagértéket kapunk, amely nem meggyőzően optimista vélekedés.

Ugyanakkor már pesszimistább a közhangulat, ha a vetélytársak helyzetét kérdezzük. A válaszadók 43 százaléka ugyanis arra számít, hogy lesz olyan vállalkozás abban az ágazatban, ahol a cége működik, amely a béremelések miatt megszűnik. Az abszolút többség (57  százalék) azonban nem számít ilyen lépésre. Fontos megjegyezni, ha valóban bekövetkezne ilyen jellegű átrendeződés a kkv-szektorban, annak nagyon komoly társadalmi hatásai lennének.

Moderált várakozások

A Policy Agenda megkérdezte azt is, hogy mekkora béremelésre számítanak a cégvezetők az ágazatukban. A válaszok nagyon visszafogottak voltak, hiszen csupán 11  százalékuk szerint lesz 10  százalék feletti a növekedés. Ezzel szemben a relatív többség (41  százalék) minimális emelkedésre számít, sőt a válaszadók negyede nem is gondolja azt, hogy vállalkozásaik körében érezhetően emelkedhetnének az idei évben a bérek.

Az intézet kis- és közép vállalatok körében végzett felmérését reprezentatív módon, 500 cég vezetőjének válaszai alapján készítette. A kutatás 2016. december 15-30. között zajlott online vállalati panelen, illetve telefonos megkérdezéssel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarTosPista, 2017.01.11 09:34

"ettől tartanak a kisebb cégek vezetői"
Szerintem meg attól tartanak, hogy így pár ezerrel többet kell kiadni, s annyival kevesebb jut a saját napi jólétére.
Ami nem olyan sok, csak hát ugye az is fáj nekik.
Mert sírni azt tud a kibaszott magyarja. De csak a pénzesebbje sír.
Sír a qrva gazda, amelyik 10 milliárdokat kap támogatásként, az eladott terméshez.
Sír az a "kis"vállalkozó, amelyiknek vitorlása van az Adrián
Sír az a "kisnyugdíjas, amelyiknek 150-200 000 huf a nyugdíja.
A felsorolt réteg sírásait az újságok rendszeresen közlik.
Csak az operátorok nem sírnak havi 75-130 000 huffal. Vagy csak nem kapnak nyilvánosságot, mert az újságírók is tesznek rájuk.
Érdekes ugye?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html