- Ne várjunk objektív elemzést Öntől, hiszen régóta jó viszonyt ápol a kormányfővel, korábban pedig államigazgatási és sportügyekben is kikérték a véleményét - figyelmeztettek az interjú előtt közügyekben jártas kollegáim. Igazuk lehet?

- Orbán Viktort diákkora óta ismerem, mindig szimpatikus volt számomra. Szoros kapcsolatunk azonban nincs. Az elmúlt öt évben semmilyen kormányzati megbízást nem kaptam, ami persze érthető, mert az Orbán-kormány az állami beavatkozás kormánya, én pedig alapvetően a liberális államszervezeti elvek híve vagyok. Úgy gondolom, a könyvem számos bíráló megjegyzést tartalmaz Orbán Viktor kormányzásával kapcsolatban, például az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításáról, a bírók kényszernyugdíjazásáról,vagy a visszamenő hatályú törvényhozásról.

- Úgy tűnik, divatja van a közéleti munkáknak. Magyar Bálint Magyar polip című könyve éppen úgy közönség siker, mint Németh Miklós most megjelent visszaemlékezései.

- A nyolcvanas évektől jelentek meg könyveim, amelyek az ország kormányzásával foglalkoztak. Írtam egy kötetet az államszervezet potenciazavarairól, majd Magyarország kormányzásáról a 1978-2010 közötti években - a mostani áttekintés ez utóbbi folytatásának tekinthető. Ha megérem, 2019-ben megírom a 2014-18 közti időszak tapasztalatait is.

- Elemzés, politikatörténeti tanulmány vagy gazdasági jogi szakkönyv ez a mostani?

- Röviden: kormányzástani monográfia. Én nem politikai, hanem szakkönyvet írok és ezért is igyekszem mindig középen maradni. A tágabb értelemben vett értelmiségnek próbálok képet adni arról, hogy miként folyt az elmúlt négy évben a kormányzás. A kormányzás felépítése, működése, stílusa a könyv tárgya.

- Ennek ellenére külön fejezetet szentel a sportnak, a kormány sport felfogásának. Nincs ez ellentmondásban az eredeti céljaival?

- A sportot a második Orbán-kormány nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította, és a költségvetésben is prioritást képez. Ezért is indokolt volt egy kormányzásról szóló munkában e témának külön fejezetet szentelni, már csak azért is, mert az értelmiségi kritikák jelentős része erre irányul. A kormányzás stílusa is sportos, jellemzője a harc, a küzdelem, a mindenki feletti győzelmi vágy és mámor. A kormányzás stílusában is elég könnyű felfedezni az élsportban szokásos csibészséget.

- Jó hogy most is említi a csibészséget! Könyvéből kiderül, hogy az Orbán kormány nem egy lépését-húzását ennek tartja - és az is, hogy ez a csibészség kifejezetten szimpatikus Önnek.

- Ahogy az élsport nem létezhet egészséges vagányság nélkül, úgy a kormányzás sem. De ez nem csúszhat át kriminalitásba vagy erkölcstelenségbe. A cél nem szentesítheti az eszközt - bár sokan itthon is vallják ezt a neo-machiavellizmusnak is nevezett attitűdöt. A gátlástalanság nem csibészség.

- Mondana példát ez utóbbira?

- Ifjúkoromban egyszer 32 fokra fűttettük fel az uszoda vizét, hogy az ellenfél testesebb pólósai nehezebben tudjanak visszaúszni a támadás után. Ez csibészség. Megvesztegetni aranyórával a bírót - no, az már nem.

- Na, pont ez a kérdés, hogy hol vannak ma a határok az Ön által jópofaságnak minősített/tartott csibészség és a csalárdság között.

- Azért a polgári és a büntetőjognak vannak szabályai, és vannak olyan évszázados erkölcsi normák is, amelyen semmilyen politikai hatalomépítés nem léphet át. Nyilván a határok csipkések. De például a nemzeti dohányboltokkal kapcsolatos törvényhozási és kormányzati cselekvéssorozat nálam is kiverte a biztosítékot.

- Ezeket a határokat érzékeli-e egyáltalán a hatalom?

- Sokszor igen, sokszor nem - ez hullámzott az elmúlt kormányzati ciklusban.

- A gigantikus focipálya-építéseket viszont úgy tűnik, nem.

- A könyvben a stadionépítés eltúlzását, valamint az ezzel kapcsolatos pazarlást is bírálom. Ez tipikusan a túlzáskormányzás körébe tartozik. A kormányzás céljainak jelentős részével egyetértek, de a megvalósítás eltúlzott, az alkalmazott módszerek pedig durvák, a stílus pedig súlyosan kifogásolható. Például a protestáns etika hiánya is szembetűnő számomra.

- Ez a tárgyilagos kritika, amit Ön próbált megfogalmazni könyvében sok jobboldali politológus szerint egyértelműen baloldali megközelítés.

- Ez csacsiság, bár több politológus szerint csak a két tábor valamelyikéhez tartozva a lehet kormányzást elemezni. Szerintem tárgyilagosan, középről, az előnyök és hátrányok pártatlan elemzése az igazi tudományos módszer.

- Egy sor sikerelemet sorol fel: a konfliktusos demokrácia győzelmét, a technokrácia háttérbe szorítását, a Fidesz töretlen népszerűségét és kétharmados győzelmeit valamint a kormány kommunikációját. Ugyanakkor egyértelműen elmarasztalja az etatizmust, az erős állam ideológiáját, az állam beavatkozását a gazdaságba és a közigazgatás túlcentralizálását is.

- A gondolatnál is sebesebb frakciójogalkotást is erős bírálatban részesítettem. Azt sem helyeslem, hogy ugyan nem az államkapitalizmushoz, de lassan egy félpiaci-félállami rendszerhez közelítünk. A kormányzati területi államigazgatás kiépítésével is alapvetően egyetértek, de a túlcentralizálás itt is káros. A munka, a teljesítmény megbecsülése is helyes, de munkaalapú állam nincs, és illiberális államot sem lehet uniós tagállamként építeni Európa közepén.

- Könyvében pro és kontra érveket hoz fel a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. A kormányzás stílusáról azonban eléggé határozott és egyértelmű a véleménye: s ez az elutasítás. Mit javasolna, ha megkérdeznék Önt?

- Azt mondanám, hogy ezen sürgősen javítani kell. Miért kell olyanokat mondogatni, hogy az uniót úgy vezetik, mint egy "vidéki kócerájt", hogy az amerikai nagykövetség "fecniket" küld a magyar külügyminisztériumnak. A baltás gyilkos szentté avatásában való közreműködés is csúnya történet. Nem mi fogjuk az uniót vezetni - az egészről nekem az Ordító egér című angol film jut  az eszembe. Nem kell lefeküdni senkinek, a magyar érdekeket képviselni kell, de ahogy Trócsányi László igazságügyi miniszter mondotta: az udvariasság még senkinek sem ártott.

- Ön mindezek figyelembe vételével önkorrekciót tart szükségesnek és azt javasolja, hogy stabilizálják az állam működését és szüntessék meg a kaotikus-kapkodó intézkedéseket is. Lát erre esélyt?

- A következő évek kormányzásának alapvető dilemmája, hogy folytatódjon-e a permanens forradalom, a nemzeti szabadságharc, avagy belső és külső kompromisszumok útján stabilizációra kerül sor. A keresztény konzervatív világnézet ellentétes a radikalizmussal, nagyobb nyugalmat, kiszámíthatóságot, kiegyensúlyozottságot, üzleti környezetet igényelnek a Fidesz mögött álló gazdasági erők is. Nincs már válság, a helyreállítási periódusba jutottunk.

- Egyelőre nincs sok jele ennek a stabilizációnak, inkább annak, hogy folytatódik az elmúlt négy év gyakorlata.

- Sajnos vannak ilyen tendenciák. Magam sem értem sokszor, hogy korszerű kereszténydemokrata értékek helyett miért kerülnek előtérbe rég meghaladott megközelítések. Hogy példát is mondjak, azért a két világháború közti polgári Magyarországon az írófejedelem mégiscsak Herczeg Ferenc volt és nem a szinte ismeretlen Wass Albert. Azért Zilahy Lajos, Molnár Ferenc vagy akár Vaszary, Márai, Aszlányi (most Babits, Kosztolányi, Karinthy vagy Móricz Zsigmond nevét nem is említem), csak ismertebb volt, mint Nyírő József. Miért kell ezt a fasizmussal is összefonódó két írót kiemelni?

- A folyamatos nemzeti szabadságharc azonban egyelőre nem lanyhul. Ez most az év végi költségvetési törvénykezési dömpingnek tudható be?

- Nem, sajnos állandósult jelenségről van szó. A hiperaktív törvényhozásnak tudható be, hogy 2013-ban csúcsmennyiségű, kétszázötvenkét törvényt alkottak, de ebből mintegy a fele a kormánykoalíció által 2010 óta alkotott törvénynek a módosítása volt. Nem egyszer a köztársasági elnöknek kellett a törvényeket politikai vétóba bújtatott technikai vétóval korrigálni.

- Áder miért nem az alapvető törvényeket, a valóban fontos kérdéseket vétózza meg, miért ilyen piszlicsáré ügyekben avatkozik be?

- Ez az állítás nem egészen igaz, mert a takarékszövetkezeti törvényt is visszaküldte. De, a köztársasági elnök nem Alkotmánybíróság, ezt ne feledjük. Nem az ő feladata, hogy minden törvény esetében alkotmányossági kérdéseket feszegessen, és persze arról se feledkezzünk meg, hogy őt a parlamenti (Fidesz) többség választotta meg. Idén egyébként már kevesebb törvényt terjesztettek be és látok esélyt a tempó csökkentésére a költségvetés elfogadása után.

- Szeptemberben zárta le a könyv kéziratát. Azóta is történtek lényeges lépések. Az elmúlt héten például a maradék magánnyugdíjpénztári vagyon elvételéről szóló törvényjavaslat és az élelmiszerláncokat megregulázó új szabályok láttak napvilágot. Ezeket miként értékeli? Előre vagy visszalépés történt a stabilitás irányában?

- Továbbra is jelentkezik a két tendencia: a stabilizáció és a forradalom, mindkettőnek vannak jelei. A másodikhoz sorolnám az önkormányzati választások előtti budapesti törvénymódosítást, amit persze meg lehetett lépnie a kormánynak, de több mint nem illik ilyet tenni röviddel a választások előtt. Az önkorrekció jelének tartom ugyanakkor a gazdasági miniszter megállapodását a bankszövetséggel, az igazságügy miniszter kijelentését arról, hogy vissza kell állítani az Alkotmánybíróság hatáskörét a gazdasági kérdésekben valamint ugyanő kiemelte a jogalkotás minőségének emelését, és az uniós joggal való erősebb harmonizációt is.

- Igen, de a most bejelentett intézkedések érvényben maradnak és hatásuk sokáig érezhető lesz majd.

- Ez igaz. Meglátjuk 2015-2016-ban, melyik tendencia lesz erősebb. Azt írják egyes politikusok, hogy Magyarország a szabadságharcosok földje - én ebben nem lennék olyan biztos.

- Ezt az érintettek - például a reklámadó esetében az RTL - joggal nehezményezik, személyre szóló adóztatásnak fogják fel. Ez még belefér az Ön által elfogadható csibészség kategóriájába?

- Határeset. Kivételesen azért ilyen Nyugat-Európában is előfordul. Elméleti jogászként azért azt mondom, hogy egy személyre, illetve szervezetre irányuló jogalkotás mindenképp kifogásolható. A 2000-es évektől kezdve a döntések elmaradása, a weimarizálódás, az impotencia volt a jellemző a magyar kormányzásra, most pedig az inga a másik irányba lendült ki, némi erőszak tapasztalható. Vissza kellene kerülni a középútra, akkor lenne jó a kormányzás.