A magyar repülőgépgyártó csütörtöki közleménye szerint a 2,8 millió dollár befektetés mellett a gyártási, összeszerelési tudástranszfernek köszönhetően az amerikai piacon is megjelenhetnek a Magnus repülőgépei. A befektetés részeként a Magnus Pilot Academy vészhelyzeti képző központ is megkezdi működését 2017. március 1-jén.

A Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA) a Magnus már megkapta az engedélyt a Fusion 212 típusú benzinmotoros repülőgép amerikai sorozatgyártására, az engedély kiadásához még egy helyszíni szemle szükséges. A gyártó számításai szerint a 2017-es üzleti évben 30-35 darab Fusion 212-est adhatnak el az amerikai piacon.

Korábban a Magnus Kínával is megállapodott egy ottani végszerelő és karbantartó üzem felépítéséről.

A kecskeméti székhelyű társaság a 2015-ös évet 69,8 millió forintos árbevétel mellett 7,2 milliós üzemi veszteség és 9,2 millió forint adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 15 milliós adózás utáni vesztesége volt.