A közbeszerzés leírása szerint Kisvárdán összesen 1070 méter hosszú, 14 darab csúszdaegységből álló csúszdapark létesítése lesz a feladat, aminek megvalósítására 9 hónapja lesz a nyertes vállalkozónak.

Az ajánlati felhívás előzetesen becsült árat nem tartalmaz, viszont nem is olyan régen, még márciusban derült ki, hogy Mezőkövesden is épül egy csúszdapark. Igaz, az csupán 5 elemből áll, viszont 600 millió forintos állami támogatásból lesz megvalósítva - írta a portál.

Magyarország legnagyobb csúszdaparkja Mogyoródon található, ahol 26 csúszdán szórakozhatnak a vendégek, ezt a hajdúszoboszlói aquapark követi 15-tel, a dobogó harmadik fokán pedig a sárvári csúszdapark mellé kerül majd a kisvárdai komplexum is a maga 14 csúszdájával.

A pénteki hír szerint fedett focicsarnok is épül Kisvárdán - bő hétszázmillióból.

Képünk illusztráció, forrása: Shutterstock