A kormány már elfogadta, így az új rendszerről szóló Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. januártól megalakult 500 millió forintos alaptőkével és 4,8 milliárd forintos tőketartalékkal - jelentette be Szabó Zsolt fejlesztési- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtótájékoztatóján.

Az új rendszerben egy kézbe kerül az szemétszállítás koordinálása, miután "rendszerszintű megközelítési hiányt" tapasztalt kormány - magyarán nem mindenütt ugyanazon a szinten folytak a szolgáltatások és nem ugyanazon az áron. Veszteségesen működik a közszolgáltatás, amit óvatos becslések 13 milliárd forintra tesznek. Az átalakulás után nonprofit gazdasági működést, egységes szolgáltatást alakítanak ki az egész ország területén - derült ki a sajtótájékoztatón.

Kevés az újrahasznosítási arány, ezért tovább szigorítások jönnek. Lesz olyan szelektíven gyűjtött anyag, amit 80 százalékában újrahasznosítanának. A tervek szerint a szelektív kuka ürítése a jövőben olcsóbb lehet, a képződött hulladék 30 százaléka kerülhetne lerakókba.

Ugyanakkor kormány a lerakással szemben az szemétégetést támogatja, az "égetési stratégia" - új szemétégető építése - a kormány előtt van - mondta az államtitkár. A célok között szerepel továbbá, hogy a szemétégetők termelt hőjét minden esetben hasznosítani kell a távhő rendszerekben. Európában jelenleg is égetési túlkapacitás van az újrahasznosítás miatt - ezt a helyzetet a kormány ismeri - állította az államtitkár. Ugyanakkor vannak olyan hulladékok - jellemzően zöldhulladékok, szennyvíziszap -, amit nem lehet újrahasznosítani.

Csökkentenék a lakossági terheket

Fontos alapelv, hogy a lakossági terhek ne növekedjenek - mondta az államtitkár, aki szerint bizonyos területeken a szelektív gyűjtéssel, a fokozottabb égetéssel díjcsökkenés jöhet. Hosszabb távon áttérnének a jelenlegi térfogat alapján a tömeg szerinti díjazásra. Jelenleg 350 forint egy kuka ürítésnek átlagos költsége, ezzel szemben az átlagos díj 410 forint. Van olyan kistelepülés ahol ez 180 forint, és van olyan nagyváros, ahol egy kuka ürítésének díja 700 forint.

Hosszabb távon arányosítani kell a költségeket - mondta az államtitkár -, ezért szernének a térfogat alapú számlázásról a tömeg alapú számlázásra áttérni majd a távoli jövőben. A megoldást még keressük, ez jelenleg még csak cél - mondta Szabó Zsolt.

Az államtitkár szerint a számlákat májustól - egyelőre még változatlan tartalommal - az új állami cég küldi. A jövőben viszont csökkenhet a díj, ha a fogyasztók az elektronikus számlarendezést preferálják.

Újabb piactisztítás jön?

Az új állami holding feladata a koordinálás, finanszírozás és számlázás lesz. A közszolgáltatókat továbbra is az önkormányzatok választják ki. A közszolgáltatók egyharmada pénzügyi nehézséggel küzd, azaz veszteséges. Ezeket kisegítve, támogatva, a gazdálkodást racionalizálva lehet nullszaldóssá tenni. Jelenleg 171 közszolgáltató működik a piacon, amelyek száma várhatóan csökkenteni fog. A szolgálatói döntéseket továbbra is a helyi közszolgáltató, önkormányzat hozza meg, ezért nem klikkesedik el szemétszállítás - magyarázta az államtitkár. Az új cég a koordinálást, ellenőrzést végezné, de nem lenne tulajdonosa - derült ki a sajtótájékoztatón.