Szerdán születik meg a főtanácsnoki indítvány (amely nem köti a bírságot, ám általában megelőlegezi annak döntését) egy, a Rubik-kockával kapcsolatos ügyben az Európai bíróságon.

A játékok fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó, és többek között Rubik Ernő szellemi tulajdonjogait is védő Seven Towns vállalkozás az uniós védjegyhivatalnál (OHIM) közösségi védjegyként jegyeztette be még 1999-ben a Rubik-kocka formáját a háromdimenziós kirakós játékok termékkategória vonatkozásában.

Tíz éve hadakoznak

A Simba Toys német játékgyártó e védjegy törlését kérte 2006-ban az OHIM-tól, amely azonban elutasította a kérelmet. A német cég a döntését megtámadta az Európai Törvényszék előtt, amely egy 2014. novemberi ítéletében elutasította a keresetet, és megerősítette a Rubik-kocka formája közösségi védjegyként történő bejegyzésének érvényességét.

A törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy a forma a kockából és a 26 kisebb kockát elválasztó fekete vonalakból áll, s bár a kocka darabjai elforgathatóak, maga a forma nem tartalmaz semmilyen ehhez kapcsolódó műszaki megoldást, az a játék belsejében (a a kocka belső mechanikájában) van.

A törvényszék szerint ennek nincs közé a játék formájához. Az, hogy a darabok elforgathatóak, nem a rácsszerkezetből vagy a kocka formájából fakad. Így a Rubik-kocka formájának közösségi védjegyként történő lajstromozása nem tagadható meg azon indokból, hogy az műszaki funkciót testesít meg - indokolta akkor döntését a luxemburgi székhelyű uniós testület. A törvényszék szerint a védjegy nem jelenti azt, hogy más cégek ne gyárthatnának elforgatható, háromdimenziós játékokat, a bejegyzés kizárólag az oldalukon rácsszerkezettel rendelkező kockaformájú termékekre vonatkozik. Emellett a védjegyoltalom alatt álló forma jelentősen eltér a piacon szereplő többi háromdimenziós kirakó alakjától, ezért a fogyasztóknak egyértelműen megkülönböztethető azoktól.

Nem babra megy

A Simba Toys ezután fellebbezést nyújtott be az Európai Bírósághoz a törvényszék ítélete ellen. Ebbne az ügybne következik most a főtanácsnoki indítvány ismertetése.

Az ügy jelentőségét az is növelik, hogy a védjegyjogosultak - más szellemi tulajdonjogok jogosultjaival ellentétben - határozatlan időre kapnak jogosultságot arra, hogy megakadályozzák a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló megjelöléssel ellátott (a jelen esetben a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló formájú) termékek engedélyük nélkül történő forgalomba hozatalát.