BUX
39279

Nagyot bukhatnak az óvatlan cégek - erre figyeljen a bevallásnál

A cégek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomtatványkezelő programjában is elkészíthetik a helyi iparűzési adóról szóló bevallásukat, de így akár az adómentességüket is elveszíthetik. A jogszabály szerint a bevallási nyomtatványt azok vehetik igénybe, akik adómentességre nem jogosultak, vagy azt nem kívánják igénybe venni.

Szabó Dániel, 2017. február 8. szerda, 10:10

Január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lehetőséget biztosít arra, hogy az adózók elektronikusan, a NAV általános nyomtatványkitöltő programjával (ányk.) vallják be állandó jellegű helyi iparűzési adó (hipa) kötelezettségüket, több önkormányzatot érintő adókötelezettség esetén pedig csoportosan is be lehet küldeni a bevallásokat. De a központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet, így az egyszerűen elveszhet a sorok között - hívja fel a figyelmet a Minősített Könyvelők Egyesülete.

Egyrészről a NAV központi programja nem ismeri a helyi adóterheket, azokat a felhasználónak vagy a könyvelőnek magának kell bevinnie a rendszerbe. Az elkészült dokumentumot az adóhatóság nem ellenőrzi, azt a beérkezést követően automatikusan továbbítja a helyi önkormányzat felé.

A problémát az jelenti, hogy a helyi adókról szóló törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy adómentességet adjanak azok számára, akiknek az adóalapja 2,5 millió forintnál kevesebb. A helyi adókról szóló törvény azonban úgy rendelkezik, hogy a bevallási nyomtatványt azok vehetik igénybe, akik kedvezményre nem jogosultak, vagy azt nem kívánják igénybe venni.

Ugyan az Ányk. használatára vonatkozó rendelkezések új paragrafusban kerültek be a jogszabályba, a MINKE szakértői úgy vélik, hogy a két bekezdést együttesen kell értelmezni. Vagyis amennyiben a könyvelő nem jár el körültekintően, és figyelmetlenségből vagy kényelemből az ányk.-s megoldás mellett dönt, a vállalkozás elveszítheti adómentességét, ha rossz adatokat ír be, vagy feleslegesen nyújtja be a bevallást.