A Reuters adatközlése alapján a június 29. és július 3. közötti héten a benzin ára a mediterrán piacon heti átlagban 4 százalékkal drágult, a gázolaj ára csak 1,2 százalékkal lett olcsóbb. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 2 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva.

A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 6 százalékos árnövekedést jeleznek a változások, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 6,0-5,2 százalékos árnövekedést mutatnak. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 0,8-os emelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 0,1 százalékos csökkenést mutatnak az árak forintban mérve. Ezen a héten a forint árfolyam dollárhoz viszonyított jelentősebb gyengülése felerősítette a benzin dollárban mért áremelkedését, s növekedésbe fordította a dízel árak dollárban mért csökkenését. A forint a hét második felében kissé erősödött.

6-9 forintos drágulás jöhet a benzinnél

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a heti változások a benzin esetében 6-9 forint közötti árnövekedést indokolnak. A dízelnél alig egy forintot tesz ki a forintban számolt árváltozás, ezért itt nem feltételez a GKI módosítást. A változtatás mértéke attól is függ, hogy a mediterrán piacon kívül mely piacok árváltozását veszik figyelembe, illetve hogyan ítélik meg a görög válság okozta hatásokat. Az előrejelzést az is bizonytalanná teszi, hogy a Reuters hírügynökség július 3-ára nem közölt tőzsdei árat a benzinre.

A benzin ára 393-396 forint/liter körül alakulhat, a gázolaj ára várhatóan 379 Ft/liter maradhat.

Az elmúlt egy év során a benzin ára 10, a gázolaj ára 12 százalékkal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek emelkedése miatt 11 százalékkal több benzint és 15 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt - írta a GKI előrejelzésében.