Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem nehéz megjósolni: idén rekord bevételt könyvelhetnek el a gazdák. Nem csak a búza, de a kukorica és az őszi árpa esetében is csúcstermést arathatnak szinte az egész országban, így többek között a Raskó György érdekeltségi körébe tartozó Győzelem Kft. is megdöntött szinte minden eddigi rekordot.

A búza esetében a külföldi fajták győzedelmeskednek, míg a hazaiak inkább csak közepesek. Raskó György elmondta, hogy a Békés nevű búzafajta 5,5 tonnát hozott átlagban, míg a francia Euclide fajta hozama viszont 8 és 10 tonna/hektár között szóródik, de lesz olyan tábla is ami 12 tonnát. A Győzelem Kft - korábban téesz - Enying környékén 750 hektáron termel búzát - de az itteni földek a magyar átlagnál jobbak, 30 aranykorona körüliek.

A Békés az egyik legjobb magyar búzafajta, amivel egy hektáron 270-280 ezer forint árbevétel érhető el - a földalapú támogatás nélkül - míg az Eucliddel biztosan 400 ezer forint felettit. Mivel a költségeik nagyjából azonosak, így azt a konzekvenciát kell levonnunk, hogy Magyarországon nem érdemes magyar fajtát vetni és minőségi búzát termelni - összegzi az idei tapasztalatokat Raskó, majd hozzáfűzi: ez elég szomorú mert, valamikor a magyar búzanemesítők a világ élvonalába tartoztak, most úgy tűnik hogy csak  a futottak még közötti kategóriába tartoznak... Ennek következtében pedig váltani kell: ahogy a kukorica esetében már több évtizede, úgy a búzánál most jött el az idő, hogy a hazai fajták végleg kiszorulhatnak a termesztésből.

Hasonlóan jó - Raskó szóhasználatával élve "brutálisan jó" - termés várható kukoricából is. A 700 hektáron termelt csöves legrosszabb esetben is 9, de várhatóan 10-12 tonnás termést hoz idén hektáronként. Ez 10 tonnás hektáronkénti eredmény esetén 400 ezer forintos bevételt eredményez. Az eladási ár az elmúlt hetekben csökkent, mert a térségben mindenütt jó kukorica termés várható. Jó áron kelt el az ősziárpa is, amelyből szintén rekordmennyiséget takarítottak be. A hektáronként 7 tonna több mint a duplája ez eddig megszokott átlagnak. A bevétel - 175 eurós tonnánkénti árnál - szintén elérheti a négyszáz ezer forintot hektáronként.