Megugrott a napkollektorok iránti érdeklődés az október végétől elérhető lakossági pályázatok hatására; sokan vélhetően kivártak már korábban tervezett fejlesztéseikkel a tender megjelenéséig - mondta el Lendvay Gábor, épületgépész mérnök, tervezõ, a Naplopó Kft. részéről. Hasonló tapasztalatokról számolt be a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. is: az év végéig a napenergia hasznosításával kapcsolatos termékek értékesítése 50 százalékkal is meghaladhatja a tavalyi mennyiséget. A társaság megújuló energiát hasznosító termékek gyártási és forgalmazási tevékenysége érinti többek közt az indirekt tárolókat, napkollektorrendszereket és azok tartozékait, kondenzációs és vegyes tüzelésű kazánokat, valamint puffertárolókat. A Hajdu emellett új szolgáltatásként napenergia-pályázatok megírását, komplett rendszerek tervezését és azok kivitelezését is vállalja. Az értékesítésben jövőre − a nehéz piaci helyzet ellenére − az ideihez hasonló emelkedést prognosztizál a vállalat, a tapasztalatok szerint a pályázat révén már most magas az érdeklődés az érintett készülékek iránt.

A Naplopó Kft. szakembere szerint azonban az optimálisnál később írták ki a pályázatot, ráadául az indulás is problémás volt, hiszen az első héten állt a pályázati portál. Az ütemezés sajátságai miatt pedig alighanem jövő tavasszal-nyáron zúdul majd a kivitelezőkre a munka - mondja. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidő lezárulta, december 31-e után indulhat Bencsik János, energia- és klímaügyi államtitkár szavai szerint, ami azt jelentheti, hogy reálisan 2012 márciusa környékén láthatjuk az első nyertes pályázatokat, amit követően roham indulhat - fogalmaz Lendvay, aki szerint baj lehet a "húzás-halasztásból".

Torlódás alakulhat ki

Az egyszerűsített pályázati benyújtás kritikus eleme, hogy kivitelezői előszerződés kell hozzá, amin később már nem lehet változtatni. Így fennállhat az a veszély, hogy hiába nyer el támogatást valaki az utófinanszírozású konstrukcó keretében, a leszerződött kivitelezőnél kialakuló valószínű torlódás esetén előfordulhat, hogy nem fér bele az időbe. A felújításokról ugyanis jövő szeptemberig kell beszámolót készíteni. Míg az ügyfél csak regisztrál, a pályázatot többnyire szakmai társaságok, a kivitelezők maguk írják a velük előzetesen leszerződő ügyfélnek - ahogyan a Naplopó Kft. is térítésmentesen elkészíti a pályázatot. A társaságoknak tehát elővigyázatosnak kell lenniük a "bevállalt" pályázatok számát illetően.

A rendelkezésre álló közel 3 milliárd forintos keretet, és a maximálisan elnyerhető támogatás 800 ezer forintos összegét figyelembe véve  - illetve, hogy valószínűleg nem minden pályázó igényli majd a lehető legnagyobb dotációt - körülbelül 5000-6000 nyertes pályázatra lehet számítani. Jelenleg mintegy 1400 beadott pályázatról lehet tudni; a szakember szerint ez a szám már egyre lassabban emelkedik, miután a rekonstrukciót régebb óta tervezők, a nagyon "elkötelezettek" már az első hetekben jelentkeztek igényükkel. Így akár az is előfordulhat, hogy a tervezett határidőig nem sikerül lefedni a rendelkezésre álló forrásokat.

A jövőre várható nagyüzem, és a megszaporodott feladatok kapcsán valószínűleg munkaerő-fölvételre, illetve alvállalkozók alkalmazására kényszerülnek a kivitelezők, ahogyan a Naplopó Kft-nél is ezt tervezik. Ugyanakkor a foglalkoztatás fokozását nehezíti, hogy az alkalmazottakat be is kell tanítani. A pályázati portálon regisztrált kivitelezők listájából az is kiderül, hogy a lehetőség nem csak a kimondottan napenergiás alkalmazásokkal foglalkozó társaságokat mozgatta meg, hanem egyéb, épületgépészettel foglalkozó cégeket is, amit nyilván az építőipari lehetőségek szűkössége is magyaráz. Ez azonban a szakma fölhígulását is eredményezi - vélte a szakember, aki hozzátette azt is: a ciklikus, összevissza pályázati rendszerek csak időszakosan, kiszámíthatatlanul adnak munkát a szakmának.

"Agykárosodást" okozó kérdőív

Szerencsésebb lett volna egy év eleji, januári indulás Véghely Tamás, a Gaiasolar vezetője, a Magyar Megújuló Energia Szövetség alapítója és elnökségi tagja szerint. Év végén már nem nagyon alkalmas az időjárás a kivitelezésre, ráadásul az emebereknek sok más dolga is van. Véghely szerint az elbírálási idő túlságosan hosszú, az adminisztratív rendszer pedig bonyolult; megfogalmazása szerint a pályázat kitöltése "agykárosodást" okoz. Véghely - aki egyébként pályázatok elbírálásában is részt vesz - szerint egyszerűsíteni kellene a rendszert: a jelenlegi, több tíz oldalas, átláthatatlan keresztkérdéseket és érthetetlen képleteket is tartalmazó pályázati dokumentum helyett egy legfeljebb 3-4 oldalas jelentkezési anyag elégséges lenne.

Mindezzel együtt is egyértelműen szükség van az ilyen pályázatokra, amelyekre jóval nagyobb forrásokat kellene elkülöníteni. A Megújuló Energia Szövetség elnökségi tagja szerint Magyarország megújulók alkalmazása terén mutatott elmaradásának mérsékléséhez szükséges lenne egyebek mellett az engedélyező hatóságoknál dolgozók képzettségét javítani, humán erőforrást nevelni, illetve a szakma fölkészültségén is lehetne javítani.