Felkerült a 180 napon túl fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó, nem magánszemélyeket összesítő NAV-listára az Alexandra könyvbirodalmat kiépítő Matyi Dezső első cége, a Pécsi Direkt Kft. - Az adótartozásról érdeklődtünk az ügyvezetőtől, várjuk írásban feltett kérdéseinkre a választ. - A vállalkozás tartozásai miatt újabb bírósági végrehajtások is indultak (azonban jogerős bírósági döntés a cég felszámolási eljárásának megindításáról a mai napig nem született). Októberben egy pécsi és egy makói közjegyzői végrehajtás indult a társasággal szemben, ezeken kívül még négy hatályos végrehajtás van ellene (egy budapesti, amely az IntelliAlarm Zrt. kérésére indult, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által indított, egy OTP Bank Zrt. által kért és egy februártól hatályos, pécsi közjegyzői). Matyi Dezső Pécsi Direktben tulajdonolt üzletrészét idén májusban foglalta le a bíróság.

A Céginfo.hu adatai szerint a Pécsi Direkt szeptember 30-ai hatállyal kilenc budapesti telephelyét törölte, így négy maradt, valamint 61 vidéki fióktelepét szüntette meg, ezzel csak 11 nyugat-magyarországi egysége maradt (ezekből öt pécsi). A dolgozói száma is tovább csökkent novemberben, az októberi 213-ról 189 főre (a társaság az év folyamán fokozatosan vált meg munkatársaitól, illetve azok egy része más céghez kerültek át; januárban még 859 munkavállalója volt).

A Pécsi Direkt ügyvezető-tulajdonosa Matyi Dezső, rajta kívül üzletrésszel rendelkezik az első felesége, Matyi Dezsőné, a kft. saját maga és a feltételezhetően Matyihoz köthető, Washingtonban bejegyzett Rainbow Publishing LLC.

Tízmilliárdos tartozás

A Pécsi Direkt 2012-es mérlegében 10,3 milliárd forintnyi tartozás szerepelt (ez zömmel hiteltartozás, a szállítói tartozás összege 4 milliárd volt), hogy a 2013-as üzleti évet hogyan zárta, az nem derül ki a nyilvános cégadatokból, ugyanis nincs online elérhető, tavalyi beszámolója. Matyi Dezső cégbirodalmának központi vállalkozását 1993-ban hozta létre, ez könyv-nagykereskedelemmel és -kiskereskedelemmel, az országszerte kiépült bolthálózat üzemeltetetésével egyaránt foglalkozott. A túl nagyra nőtt, sok adósságot felhalmozott társaság összeroppanásának megelőzése érdekében Matyi tavaly december óta átszervezte az Alexandra-hálózat működtetését, a hitelintézetekkel és kiadókkal megegyezésre törekedett, a veszteséges üzleteket bezárta, a nagykereskedelmet a Könyvbazár Kft.-be, a kiskereskedelmet pedig a Rainbow Üzletlánc Kft.-be szervezte át. (Matyi Dezső nevéhez mintegy ötven gazdasági társaság köthető, a könyves mellett többek közt ingatlanos, borászati, vendéglátó és foci klubot működtető cégben is érdekelt, ezek nagy részénél jelenleg - közvetve vagy közvetlenül - családtagjai a tisztségviselők, tulajdonosok).

Matyi Dezső 2013-ban még szerepelt a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványában, a mintegy 10,9 milliárd forintosra becsült vagyonával az 55. helyen állt.
Pécsi Direkt Kft.-adatok (millió Ft)
201020112012
Befektetett eszközök5 485,15 573,34 169,8
Forgóeszközök10 278,611 428,912 572,7
Aktív időbeli elhatárolások395,1167,5327,2
Saját tőke6 241,96 436,96 707,9
Céltartalékok000
Kötelezettségek9 069,210 668,310 299,5
Passzív időbeli elhatárolások847,764,52762,4
Értékesítés nettó árbevétele14 885,615 589,215 067,2
Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye711,9824,7709,5
Adózás előtti eredmény304,8213,1307,7
Mérleg szerinti eredmény248,3201,4279,0
Forrás: Céginfo.hu

A kiadókat más cég fizetné ki

A Pécsi Direktnek a kiadók felé fennálló tartozását a részben Matyi Dezső érdekeltségébe tartozó Könyvbazár Kft. fogja törleszteni, erre az üzletember a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöksége előtt vállalt kötelezettséget - közölte augusztusban Zentai Péter László, az MKKE igazgatója az MTI-vel. Erről az MKKE minden tagja levelet kapott, Zentai tudomása szerint a tárgyalások is megkezdődtek.

Az adósságokért helyt álló Könyvbazár Kft.-t 2006-ban alapították, fő tevékenysége a vegyestermékkörű nagykereskedelem, korábban nem volt alkalmazottja, idén januártól azonban mintegy száz főt foglalkoztat - derül ki a Céginfo.hu-ból. A cég ügyvezetője Matyi Dezső, többségi tulajdonosa a Matyi családtagjai által tulajdonolt Matias Borászat Kft. (amelynek részesedését márciusban foglalta le a bíróság), valamint tulajdonosa még a Pécsi Direkt Kft és Matyi második ex-felesége, Szabó Tünde.

Szabó Tünde az ügyvezetője és Matyi két leánya mellett tulajdonosa az Alexandra-üzletek üzemeltetését átvett Rainbow Üzletlánc Kft.-nek. Ezt a vállalkozást 2010-ben alapították, korábban ingatlanüzemeltetéssel foglalkozott, 2013 decemberében lett a fő tevékenysége a könyv-kiskereskedelem. A kft.-nek idén júniusig egyetlen alkalmazottja sem volt, azóta a létszám 501 főre bővült.