Nébih: minden második epres joghurttal gond van

A vizsgált epres joghurtok felénél talált kisebb-nagyobb jelölési hibát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Napi.hu, 2014. szeptember 10. szerda, 10:51

A Nébih évente több száz joghurttételt ellenőriz, mely során a szakemberek a minőségellenőrzésen túl, mikrobiológiai, kémiai-biztonsági, radio-analitikai paramétereket és adalékanyagokat vizsgálnak.

Idén nyáron az epres joghurtok kerültek a célkeresztbe, így összesen 38 féle élelmiszert ellenőriztek. A szervezet közleménye szerint megvizsgálták minden termék zsírtartalmát, illetve szúrópróbaszerűen ellenőrizték a joghurtok tartósítószer, édesítőszer és mesterséges színezék tartalmát.

Mint írták, a jelölésen feltüntetett édesítőszerek mennyisége minden esetben megfelelt az előírt maximális értékeknek, ahogy a laktózmentes joghurtok esetében a laktóztartalom is egyezett a címkén deklarált mennyiséggel. A termékek mikrobiológiai vizsgálata azt is igazolta, hogy egy termék kivételével, minden vizsgált joghurt az előírt mennyiségben tartalmazta a tejsavbaktériumokat. A probiotikusként jelölt joghurtok esetében a jelölésen feltüntetett Bifidobacterium grammonként előírt mennyiségű baktériumot szintén tartalmazta.

Ugyanakkor a jelölés ellenőrzése során kisebb és súlyosabb jelölési hibát is tapasztaltak. Összesen 19 terméknél találtak hiányosságokat, tehát minden második esetben előfordult valamilyen jelölési hiba vagy hiányosság. Gyakori hibának számított, hogy a jelölésen feltüntetett adatok nem egyeztek a gyártmánylapban vagy a termékspecifikációban foglaltakkal, így nem valósult meg a fogyasztók valósághű tájékoztatása (pl. összetevők nem pontos felsorolása, nem a megfelelő csökkenő sorrend feltüntetése, egyes adalékanyagok és egyéb összetevők hiányoztak a jelölésről, a tápértékadatok nem egyeztek a gyártmánylapban vagy a termékspecifikációban foglaltakkal, vagy nem az előírás szerint tüntették fel azt). Az előírt, legalább 4 százalékos gyümölcstartalom alatti epret tartalmazó egyes termékeket és az utóhőkezelt termékeket megtévesztő módon "epres joghurt"-nak nevezték. Egy esetben találtak a boltok polcain magyar nyelvű jelölés nélküli termékeket is.

A csak kisebb jelölési hibákkal rendelkező termékek előállítóját vagy forgalmazóját a hatóság figyelmeztetésben részesíti, a súlyosabb jelölési hibáknál élelmiszer-ellenőrzési bírság kerül kiszabásra és kötelezik a felelőst a hibák kijavítására. Az élelmiszer-ellenőrzési bírság várható összege összesen mintegy 700 ezer forint.

Volt kedveltségi vizsgálat is

A hatóság az ellenőrzött termékek kedveltségi vizsgálatát is elvégezte. A célellenőrzés keretében végzett kedveltségi vizsgálatra 38 db minta (20 db zsíros joghurt, 13 db zsírszegény és sovány joghurt, 3 db édesítőszeres joghurt, 2 db laktózmentes joghurt) érkezett. A bírálatot a kedveltségi tesztre összehívott 10 fős bizottság végezte, amelynek tagja volt a Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Tejtermék Tanács képviselője is. A kódszámmal jelölt joghurtok küllemét, állományát, illatát és ízét 1-5 pontig terjedő skálán értékelték a bizottsági tagok. Az 1 pont jelentette a nem megfelelő, míg az 5 pont a legjobb, vagyis a kiváló tulajdonságot. A felsorolt négyféle érzékszervi tulajdonsághoz különböző súlyozó faktorokat rendeltek, melyek az egyes tulajdonságok fontossági szerepét fejezik ki a fogyasztók szempontjait figyelembe véve. Ezért például az íz tulajdonságot magasabb súlyozó faktorral vették figyelembe, mint a küllemet. A kapott végeredmény egy olyan összpontszám (maximum 20 pont), mely alapján a bírált termékeket sorrendbe lehetett állítani.

Összesített eredmény
Termék megnevezéseSúlyozott összpontszám
Zott Sahnée Élőflórás, tejszínes joghurt eperrel és Panna Cotta ízzel. Gyümölcstartalom 6,5%. Zsírtartalom: 7,5 % (m/m). 150g18,06
Landliebe epres joghurt Élőflórás, ízesített joghurt, eperrel. Zsírtartalom: 3,1% (m/m), 150g17,86
Desira Premium joghurt, Földiepres joghurt, élőflórás, 15% földieper. Zsírtartalom: 2,6% (m/m), 200g17,4
OLMA Pierot Eper ízesítésű tejszínes joghurt, 175g17,22
Creamfields Epres zsírszegény joghurt. Zsírtartalom: 2,7% (m/m), 500g16,64
DANONE GÖRÖG EXTREME Élőflórás krémjoghurt eperöntettel. Zsírtartalom: 8% (m/m), 140g16,52
Milfina Lactofree Krémes epres joghurt, laktózmentes, zsírtartalom: 3,6% (m/m), gyümölcstartalom: 11%, 180g16,22
MÖVENPICK Tejszínes joghurt gyümölcskészítménnyel. Zsírtartalom: 11,6% (m/m), 150g16
DANONE Könnyű és Finom eperízű, élőflórás zsírszegény joghurt. Zsírtartalom: 1,8% (m/m), 125g15,34
Cserpes Sajtműhely Epres joghurt élőflórás. Zsírtartalom: min. 4% (m/m), 250g14,72
Fruit Jumbo Joghurt eper darabokkal. Zsírtartalom: min. 2,5% (m/m), 150g14,46
GROPPER Cremoso Joghurt 16% eperkészítménnyel. Zsírtartalom: 3,8% (m/m), 330g14,38
DANONE Görög élőflórás epres krémjoghurt. Zsírtartalom: 4,5% (m/m), 125g14,12
Milbona Epres, félszíros joghurt 24% eperkészítménnyel. Zsírtartalom: 1,3% (m/m), 250g14,02
DANONE Activia Bifidus Actiregularis Élőflórás, zsírszegény epres joghurt. Zsírtartalom: 2,6% (m/m), 125g13,56
Milbona Epres joghurt, 24% gyümölcskészítménnyel. Zsírtartalom: 2,8% (m/m), 500g13,44
Zott Jogobella Élőflórás, epres joghurt (9% gyümölcstartalom). Zsírtartalom: 2,5% (m/m), 500g13,42
Milbona Joghurt eperkészítménnyel. Zsírtartalom: 3,5% (m/m), 175g13,28
Milfina gyümölcsjoghurt, Eper. Zsírtartalom: 2,6g/100g (m/m), 500g13,28
MIZO flört, Élőflórás, réteges joghurt eperrel, cukorral és édesítőszerrel, Zsírtartalom: legalább 5% (m/m), 150g13,06
Tirestella FIT Eper, Sovány homogénezett, pasztőrözött gyümölcsjoghurtkészítmény, savanyú tejkészítmény. Zsírtartalom: 0,1% (m/m), 500g12,88
Milfina Lactiv Szamócás joghurt, 3,3% zsírtartalmú pasztőrözött tejből.  Zsírtartalom: 2,6% (m/m), 125g12,88
Jóóó RISKA gyümölcsös joghurt, epres, zsírszegény. Zsírtartalom: 2,5% (m/m), 375g12,72
TESCO Value Szamócás joghurt, félzsíros. Zsírtartalom:1,5% (m/m), 400g12,34
SPAR free from Szamócajoghurt, Laktózbontott - 3,6% zsírtartalmú pasztőrözött tejből készült gyümölcsjoghurt, 8% szamócával, Zsírtartalom: 2,9% (m/m), 150g11,84
Nestlé Smarties Szamócás, homogénezett savanyú tejkészítmény (zsírtartalom: 3,4% (m/m)) és tejcsokoládé drazsé, cukorbevonattal. 120g11,76
Linessa Epres (11%) sovány joghurtjellegű tejtermék fölözött tejből. Zsírtartalom: 0,1% (m/m), 150g11,72
Tejmanufaktúra Epres joghurt, Pasztőrözött, homogénezett. ízesített, élőflórás termék teljes tejből. Zsírtartalom: 2,8% (m/m), 150g11,34
Frankenland Fit Eper, Joghurtkészítmény zsírszegény tejből, 8% gyümölcskészítménnyel, hőkezelt, Zsírtartalom: 0,1% (m/m), 125g11,28
Zott Jogobella Light Zsírszegény epres joghurt cukorral és édesítőszerrel, csökkentett energiatartalommal (9% gyümölcstartalom). Zsírtartalom: 1,1% (m/m), 150g11,06
FARMER gyümölcsdarabos joghurt. Joghurt eperdarabokkal. Zsírtartalom: legalább 2,5% (m/m), 150g10,74
Zott Szívecske finom és krémes, eperízű joghurt, élőflórás, 2% eperrel, Zsírtartalom: 1,1% (m/m), 125g10,68
AUCHAN gyümölcsös joghurt, epres, zsírszegény, élőflórás. Zsírtartalom: 2,4% (m/m), 150g10,46
Norbi Update1 Élőflórás epres joghurt gyümölcsdarabokkal, édesítőszerekkel. Zsírtartalom: legalább 2,5% (m/m), 150g9,76
SPAR Bio Szamócás gyümölcsjoghurt 3,6% zsírtartalmú pasztőrözött bio tejből készült gyümölcsjoghurt 14% szamócával. Zsírtartalom: 2,8% (m/m), 200g9,56
Seraph  0,1% Sovány joghurt gyümölcskészítménnyel. Zsírtartalom: min. 0,1% (m/m), 250g8,24
DANONE Nap, mint Nap Élő joghurtkultúrát tartalmazó, eperízű fermentált élelmiszerkészítmény (hozzáadott vitaminok) Zsírtartalom: 1,1% (m/m), 110g7,34
St. Mártoni Házias Epres joghurt élőflórás. Zsírtartalom: legalább 3% (m/m), 200g6,64
Forrás: Nébih

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2014.09.10 13:22

Nébih-hel is gond van.

Lassú.

Ez a mostani figyelmeztetés a külföldi dömping-ellenes lépések sorába tartozik?

Feltehetőleg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

illiber, 2014.09.10 12:54

...mennyi szar van a boltokban 25 éve ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html