Tovább folytatódott a száz százalékos állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. menetelése: a tavalyi 15 milliárd forint után idén 13 milliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe a 2015-ös üzleti eredménye alapján - közölte lapunkkal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A cég ezzel továbbra is az állam legnagyobb osztalékforrása marad, ugyanis a májusi közgyűlési szezon lezártával összesen 37,7 milliárd forint osztalék került az államkasszába, vagyis minden harmadik forint lottóból és más szerencsejátékokból származik.

A mostani 37,7 milliárd forintos bevétel az elmúlt éveket nézve jónak számít, hisz ennél magasabb osztalékot egy alkalommal 2013-ban fizettek a cégek, akkor 42,1 milliárd forint került az államkincstárhoz. Az évi közel negyven milliárd forintos bevétel már költségvetési szempontból sem elhanyagolható tétel, ám eltörpül a nagy adóbevételek mellett.

Az állam 500 millió forint feletti osztalékbefizetői (milliárd forint)
Cégek20142015
MVM Zrt.07
Szerencsejáték Zrt.1513
Mol Nyrt.11,412,57
Richter Nyrt.1,53,4
Tiszavíz Kft.1,20,72
HungaroControl Zrt.11
Összesen30,137,69
Forrás: NFM, Napi.hu

Idén is sikerült ugyan az állami szerencsejáték-monopóliumnak az első helyet megszereznie az osztaléklistán, ám a Mol Nyrt. majdnem lekörözte. A Szerencsejáték Zrt osztaléka ugyanis az előző évhez képest két milliárd forinttal csökkent, míg az olajcég állami pakettjének osztaléka 12,6 milliárdra emelkedett. Mint az közismert, öt éve 2011 július hatodikán 496,8 milliárd forintért vásárolta ki a magyar cégből az orosz Szurgutnyeftyegázt, amely ellenséges felvásárlás szándékával vette meg az OMV-tól a magyar cég részvényeit egy csomagban. Az adófizetőknek a Mol-üzlet nem érte meg, hisz a nem realizált árfolyamveszteség a mai napig 100 milliárd forintra rúg. Így az azóta felvett osztalék csak arra elegendő, hogy megédesítse a keserű szájízt.

Míg a Mol Nyrt.-ben az állami részesedés 22,4 százalék, addig a Richter Nyrt.-ben 25,5 százalékot birtokol a magyar állam. A gyógyszergyár növelni tudta a tavalyi eredményét, így a májusi osztalék a duplája volt a 2014-esnek.

A harmadik helyre zárkózott fel a MVM Zrt., amely tavalyi nulla után most hét milliárd forint osztalékot fizetett. A hétmilliárdos osztalék meglehetősen szerény eredmény mind a korábbi évek  több tízmilliárdos osztalékokhoz, mind a tavalyi árbevételhez képest. A teljesen állami tulajdonban lévő energiamamut 1267 milliárd árbevételt ért el, a csoportszintű EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) több mint 107 milliárd forint volt, ennek ellenére csak szerény hétmilliárdos osztalék kifizetése mellett döntött az állami tulajdonos.

A költségvetés osztalékbevételeinek alakulása
ÉvMilliárd forint
201031,42
201123,95
201232,2
201342,06
201435,63
201530,1
201637,69
Forrás: zárszámadási törvények

Folyamatosan jól teljest a két tiszai erőművet üzemeltetető Tiszavíz Kft., igaz a tavalyi osztalékfizetésnél most kevesebb 719 millió forint jutott a kincstárba.

Hasonlóan stabil befizető a légi irányításért felelős HungaroControl (HC) Zrt., amely tavaly is és idén is 1-1 milliárdot fizetett be a büdzsébe. A HC hatalmas 19,2 milliárd forintos eredménytartalékkal rendelkezik, ennek ellenére a tőkét a cégben tartják. A vállalat tavalyi árbevétele 36,6 milliárd forint volt az adózás utáni nyereség pedig 6,1 milliárdra rúgott.

A magas tartalékok összefüggésben lehetnek az évek óta lebegő - ám egyelőre el nem érkező - uniós légiforgalmi irányítás reformjával. A cél a nemzeti irányítási szolgálatok összevonása lenne, a sok kicsi központ ugyanis már fejlődési akadály az uniós légtér forgalmában. A HungaroControl már korábban célul tűzte ki, hogy régiós irányítási központ lehessen, ehhez pedig folyamatos fejlesztések és innováció szükséges, ami viszont tőkeigényes.