Tavaly összesen 19661 munkabalesetet regisztrált a hatóság, ez pedig az elmúlt 4 év legrosszabb adata, legutóbb 2010-ben volt több szerencsétlenség, szám szerint 19948 - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztályának összefoglalójából. Munkabalesetnek az számít egyébként, amikor a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül.

Halálos balesetben 69 történt 2014-ben, ám ha a feldolgozott eseteket nézzük, akkor már 78-ra ugrik ez a szám. Ennek oka, hogy vannak olyan esetek, amikor az előző évekből áthúzódik a munkabaleseti jegyzőkönyv elkészülte, így például néha előfordul, hogy akár 30 százalékos különbség is van a két adat között. Mivel azonban a hatóság a feldolgozott esetekkel számol, így a cikkben szereplő további adatok is ezeket fogják megjeleníteni.

A feldolgozott halálos balesetnél azt látni, hogy az elmúlt két évben megtört egy hét éves csökkenő trend, ekkortól ugyanis ismét nőtt az ilyen esetek száma a magyar munkahelyeken. A helyzet azonban így is sokkal kedvezőbb, mint volt, hiszen 2005-ben például még 125-en haltak meg a munkahelyükön. Az előző évihez képest egyébként 4 százalékkal nőtt a halálos balesetek száma, 14,2 százalékkal az összes baleset száma, 2,7 százalékkal a csonkulásos szerencsétlenségeké, miközben 15,4 százalékkal kevesebb súlyos csonkulást, 8 százalékkal kevesebb súlyos kimenetelű balesetet rögzítettek.

Amennyiben a területi bontást nézzük, úgy azt látjuk, hogy a legtöbb munkabaleset, szám szerint 3518 Budapesten történt, őt a megyei rangsorban Pest követi valamivel több mint kétezer balesettel. Ezer feletti számokat láthatunk még Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyéből, míg a lista másik végén Zala található 315 munkabalesettel. A jól teljesítők között van még Nógrád (354) és Tolna (503) is, de külföldről is 494 esetet regisztráltak - lásd táblázatunkat.

Munkabalesetek alakulása területi bontásban
Kép: Kattintson a nagyobb méretért!

A legtöbb baleset miatt a dolgozók 7-13 napig voltak képtelenek dolgozni, a hatóság összesen 4707 ilyen esetet regisztrált. Sok volt még a 14-21 nap közötti kiesés (3396 esetben), de meglepően sokan, egészen pontosan 3314-en estek ki 1-3 hónapnyi időre. Fél évnél több kényszerszabadsággal 233 fő volt érintett.

A statisztikából kiderül az is, hogy a legtöbb munkabaleset a kisvállalatoknál történik, hiszen a 10 és 250 fő közötti cégeknél történt az összes baleset több mint fele. A legtöbb halálos baleset azonban már a legkisebbekre jellemző: amíg az 1-9 főt foglalkoztatóknál 31 halálos baleset történt, addig az 500 főnél többet foglalkoztatóknál csak kettő.

Ágazati bontás szerint a gépipar a legveszélyesebb terület, hiszen itt történt a legtöbb munkabaleset. Amennyiben viszont a halálos baleseteket nézzük úgy az építőiparban volt a legtöbb szerencsétlenség, de nem lehet túl büszke a teljesítményére a "Szállítás, raktározás, posta, távközlés" négyes sem - lásd táblázatunkat.

A munkabalesetek megoszlása a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztályának szakmai vezetése
Kép: által meghatározott egyedi csoportosítás szerinti nemzetgazdasági áganként és nemenként.