Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és négy egykori vezetőtársa ellen az 1998-as kormányváltást követően több állami szerv büntetőfeljelentése nyomán indult nyomozás gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése alapos gyanújával, mely vétség két évig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A nyomozás a Postabanknál az előző ciklusban bekövetkezett több mint 150 milliárdos vagyonvesztés felelőseinek felkutatására irányul. Korábban a bank több vezető tisztségviselőjét is meggyanúsították, ám a felügyelő bizottsági tagok ügyében tavaly júliusban bizonyítékok hiányában megszüntették az eljárást. Ugyanakkor tavaly augusztusban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán kihallgatták a bank egyik korábbi könyvvizsgálóját bűnsegédként elkövetett, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése vétségének alapos gyanúja miatt. Az ügy kapcsán polgári per is indult, melyben mintegy 170 milliárd forintos kártérítési keresetet nyújtott be a pénzintézet több korábbi nagytulajdonosa - köztük a magyar állam - a Postabank volt könyvvizsgálói ellen.