BUX
39279

Nem kell 38 milliós bírságot fizetnie az OTP-nek

Az OTP Bankot 2013-ban 38 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal. A 2016. március 9-én tartott tárgyaláson azonban a Fővárosi Törvényszék súlyos eljárási szabálysértés miatt az első fokú ítéletet megváltoztatta, a GVH határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte - közölte a bank a Portfolióval.

portfolio.hu, 2016. március 10. csütörtök, 11:30

A GVH 2013-ban eljárást kezdeményezett, mivel álláspontjuk szerint az OTP Bank megtévesztő tájékoztatást nyújtott a hitelkártya használat során a kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről, illetve a türelmi időszakból történő kicsúszás következményeiről. A hivatal 2014. júniusában hozott határozatában 38 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a bankot, valamint a 2012. január 1. és 2013. december 18. között felszámított, jogsértőnek tartott kamatbevétele késedelmi kamatokkal növelt visszafizetésére kötelezte a bankot.

Az OTP Bank fellebbezett, így a GVH-határozat végrehajtását felfüggesztették. Az első fokú bíróság azonban elutasította a keresetet, ezért az OTP Bank ismét fellebbezett, ezután került az ügy a 2016. március 9-én döntést hozó Fővárosi Törvényszékre.

A Fővárosi Törvényszék súlyos eljárási szabálysértés miatt az első fokú ítéletet megváltoztatta, a GVH határozatát hatályon kívül helyezte és az eljárás lefolytatására kötelezte. A Törvényszék indoklása szerint a versenyhivatali eljárásban egy olyan személy vett részt, aki összeférhetetlenség miatt ezt nem tehette volna meg. Ezért kell megismételnie az eljárást a GVH-nak - olvasható a Portfolio.hu-n.