Közleményük szerint vasárnap folytatódtak a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatos tárgyalások a Mediaworks menedzsmentje és a Népszabadság szerkesztőségének vezetői között.

Mediaworks szombaton jelentette be, a Népszabadság nyomtatott és online termékének felfüggesztését. Ezt követően ajánlatot tettek, mely szerint a kiadó haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, ha a Népszabadság szerkesztőségének vezetésével a következő napokban megállapodnak egy "olyan hosszú távú, gazdaságos működést biztosító stratégiai és üzleti tervről, mely mindkét fél számára megfelelő garanciákat biztosíthat a Népszabadság újraindításához". Erről beszélt úgy Murányi András főszerkesztő, hogy lehetetlent kérnek, hiszen néhány nap alatt nem lehet egy valódi üzleti tervet elkészíteni.

A kiadó közleménye szerint a Mediaworks nyitott a megállapodásra, amelyben a napilap esetleges értékesítését is rögzíthetik. Szerintük a szerkesztőség függetlenségének további fenntartása alapvető cél, míg a tulajdonos elsősorban a termékek pénzügyi szempontú vizsgálatára koncentrál. A felek megegyeztek abban, hogy hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek - olvasható a kiadó közleményében.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését gazdasági okokkal indokolta, ám számos körülmény nem erre utal.