Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 19. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közötti utazásokra, ezért a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1887. augusztus 7-én átadta első helyiérdekű vasútvonalát Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888 júliusában a Keleti pályaudvar-Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát-Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása - írja a MÁV az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Már az első évben több mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve a Filatorigáttól Császárfürdőig.

Augusztus 20-ától ünnepelnek

Az évforduló alkalmából rendezett ünnepi programsorozat keretében augusztus 20-tól október 14-ig a H6-os HÉV vonalán utazhatnak az érdeklődők az 1950-es és 1960-as évek hangulatát idéző MVIII-as nosztalgia motorkocsival, valamint a nagy múltú HÉV teherszállítás emléke előtt tisztelegve idén először egy LVII-es villanymozdony által vontatott tehervonat fotózására is lehetőség nyílik szervezett körülmények között, nyílt vonalon.

Egy hétvége erejéig eredeti színtervű festésében visszatér a Ráckevei HÉV-re a Csepeli HÉV-ről ismert MIX/A típusú motorvonat, akik a múlt század elejének hangulatára vágynak, azok pedig a gőzfelhős hétvégét használhatják ki, amely során gőzvontatású nosztalgiavonat fog közlekedni Ráckevére.

A programok mellett szeptemberben megjelenik a Hévkönyv, amely a Budapesti Helyiérdekű Vasút elmúlt 130 évének jelentős vagy kevésbé emlékezetes, de jellemző pillanatait kívánja felidézni az 1887-es indulástól máig.

Az ünnepi programok 2018-ban a H8-as gödöllői és a H5-ös szentendrei HÉV-vonalakon folytatódnak. A sorozat részleteiről a MÁV-HÉV Zrt. honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők - írta az MTI.