A Budapest Bank 2013-ban 14,1 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárt, a 2012-es 10,8 milliáros profit után. A 30 százalékos javulás a javuló portfóliónak, valamint annak köszönhető, hogy néhány nagyobb egyszeri felszabadítás tovább javított a céltartalék-képzést (többek közt egy perbeli győzelem nyomán).

A bank továbbra is stabilan teljesít - állapította meg be Zolnai György, a Budapest Bank (BB) Zrt. elnök-vezérigazgatója. Idén pedig  a megszokott, 9-10 milliárd forint körüli eredményre számít.

Maradt a fiókszám

Továbbra is 101 fiókkal működik a bank azzal, hogy tavaly 3-at (Komló, Pécs, Budapest Aréna) bezárt, de 3-at nyitott (Budapesten Árkád, Mom, Mammut bevásárlóközpont). Miközben hét fióknál teljes felújítás volt.

A bank mérlegfőösszege tavaly 2 százalékkal csökkent, míg az összhitelezés 4 százalékkal zsugorodott - a piac 5,8 százalékos mínuszával szemben. Az utóbbi mögött azonban nagyok a különbségek: a lakossági hítelállomány 6,7 százalékos mínusza mellett a vállalati hitelezés viszont 11 százalékkal bővült. A BB nettó árbevétele tavaly 3 százalékkal, 81,5 milliárd forintra csökkent.

A banknál a legfeljebb 90 napja nem fizető hitelállomány aránya csupán 4 százalék, szemben a 8 százalékos piaci átlaggal.

Főbb konszolidált mérlegadatok*
Megnevezés
2012 (millió Ft)2013 (millió Ft)Változás (százalék)
Mérlegfőösszeg925 609905 371-2,19
Ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek744 616716 509-3,77
Ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelések (nettó)634 715625 439-1,46
Nettó árbevétel83 64881 541-2,52
Működési költségek (értékcsökkenés nélkül)38 78135 638-8,10
Követelésekre képzett értékvesztés és kockázati céltartalék10 0967 370-27,00
Adózás előtti eredmény (konszolidált)15 78821 136+33,87
Adózás utáni eredmény (konszolidált)10 84814 060+29,61
*magyar számviteli szabályok szerint, nem auditált
Forrás: Budapest Bank Zrt.

A pénzintézet tavaly 8 százalékkal, 3,1 milliárd forinttal csökkentette a működési költségeit. Ez alapvetően bérjellegű megtakarítás eredménye: nem volt béremelés, a bónuszokat pedig visszafogták.

Az MNB növekedési hitelprogram (nhp) első szakasza keretében a vállalt 44 milliárd forintot kihiteleztük, ebből 15 milliárd volt az új hitel. Összesen 700 ügyletre szerződtünk, 530 vállalkozással (a nagybankok közül csak a BB adott ilyen hitelt a mikrovállalkozásoknak is). A hitelek 30 százaléka az agráriumban, 18 százaléka a kereskedelemben, 13 százaléka pedig a feldolgozóiparban működő cégekhez ment - mondta Tóth Viktor, a BB vállalati üzletágának vezetője. Az nhp október óta tartó második szakasza is elég jól indult: eddig 17 milliárd forint értékű szerződést kötötött a bank,ebből 9 milliárdot már folyósított.

A lakossági hitelállományon belül a leggyorsabban az autóhitel-portfólió, 13,5 százalékkal csökkent, jó hír azonban, hogy az új hitelek értéke 11 százalékkal felülmúlta a 2012-est. A fedezetlen hitelek állománya pedig 8 százalékkal zsugorodott - sorolta Zolnai.

Idén várhatóan maradnak az eddigi folyamatok, az alacsony kamatok és az ingyenes készpénzfelvétel mellett. A gazdasági növekedés és a lakossági fogyasztás beindulása valamit segíthet. Mindezekben azonban nincs benne egy nagyobb devizahitel-rendezés költsége - mondta a bankvezér. A deviza jelzáloghitel-állomány értéke jelenleg 600 millió svájci frank körüli, a kezdeti érték 900 millió volt.