Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A versenyhivatal azt ellenőrizte, hogy az egyes növényvédőszer- és műtrágya-kereskedők, valamint a növényvédőszer-gyártó vállalkozások egyeztették-e áraikat a Növényvédőszer- és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesülete (NMKSZE) kereteit is felhasználva, akár már 2008-tól kezdődően, valamint felosztották-e a piacot egymás között.

A közlemény szerint a GVH az egyesület két döntését is vizsgálta. Az egyik, amelyiket az elnökség hozta meg, az ingyenes termékminták piacról történő kivezetéséről szólt, a másik, a közgyűlési döntés a kereskedelmi stratégiák megváltoztatására vonatkozott.

A GVH utalt arra is a közleményben, hogy az NMKSZE magatartása kifogásolható, a felelősség azért nem állapítható meg, mert az érintett piaci szereplők közötti akarategység végül nem jött létre, versenykorlátozó megállapodás nem született.

A versenyhivatal közölte: figyelemmel követi az érdekképviseleti szervezetek működési keretein túlmutató magatartásokat.

Fotó: Shutterstock