BUX
39279

Nyereséges a takarékszövetkezeti rendszer

A bizalom megmaradt a "vidék bankjai" iránt - ennek tudhatóak be a kedvező első féléves eredmények

Nagy László Nándor, 2011. augusztus 22. hétfő, 10:37

Egy év alatt 2,4 százalékkal, 1384,5 milliárd forintra emelkedett a takarékszövetkezeti integráció összesített mérlegfőösszege. A saját tőke értéke 6,4 milliárd forinttal 111,6 milliárdra bővült - téjkoztatott az OTSZ. Az integráció adózás előtti eredménye 2011 első felének végén 5,468 milliárd forint volt, a 2010-es 2,6 milliárdos volt a nyereség után.

A takarékok betétállománya 2,8 százalékkal 1144,7 milliárd forintra emelkedett, amit Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője annak tud be, hogy bennük továbbra is bíznak az ügyfelek, így annak ellenére is sikeresek e téren, hogy nem csatlakoznak a piac által diktált őrült, sokszor irreális kamatversenyhez. (Más kérdés, hogy a takarékok ereje a helyi ismertség, legalább ennyit nyom a latba, mint ahogy azt is látjuk, hogy azokon a helyeken - városokban -, ahol a takarékszövetkezetek mellett más bankok is versenyeznek, a vidék bankjai is igyekeznek felvenni a versenyt.)

A bruttó hitelállomány az integrációban is csökkent némileg: 653,9 milliárd forintról 641,8 milliárdra, a hitelportfóliók minősége is  romlott, ám ez arányaiban jóval szerényebb mértékű, mint más banki szereplőknél. - mondta Varga Antal. A hiteloldalon ráadásul a vállalati portfólió 2,8 százalékkal 284,6 milliárd forintra erősödött. Ennél is jelentősebben, több mint negyedével emelkedett az önkormányzati finanszírozás állománya: az önkormányzati hitelek 14,6 milliárd forintos bruttó értéke 25,5 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest. Itt ugyanakkor annak ellenére hiányzik, hogy mennyit jelent ebből az átértékelődési állománynövekmény, ha tudjuk, hogy a takarékok csak óvatosan fogtak bele a devizahitelezésbe.