Orbán Viktor ezt csütörtökön mondta az Opel új, flexibilis, azaz többféle típus előállítására alkalmas motorgyárának avatóján, a Vas megyei Szentgotthárdon; a város - mint hangsúlyozta - ezzel az üzemmel Európa egyik motorgyártó központjává válik. A kormányfő beszédében úgy fogalmazott: az új motorgyár átadása reménykeltő irányt mutat a bajban lévő, válsággal küzdő Európának is, megítélése szerint ugyanis a kontinenst éppen Németország és Közép-Európa egyre mélyülő együttműködése fogja kimenteni a bajból.

A miniszterelnök rámutatott továbbá arra, hogy a motorgyár 800 új munkahelyet teremt az üzemben, a magyar beszállítókon keresztül pedig akár további több ezret. Több száz magyar családnak biztos lett a jövője ezzel a beruházással - emelte ki, hozzátéve, hogy "ez nagy dolog", hiszen Európában ma gyárakat zárnak be, munkásokat bocsátanak el, "ezért köszönet és elismerés az Opel-gyárnak, hogy úgy döntött, dacára az európai válságnak, Magyarországon nem gyárbezárás lesz, nem elbocsátás, nem leépítés, hanem a világ egyik legmodernebb gyárát építjük fel közösen".

Orbán: mi is megbecsüljök az Opelt

Magyarország mindig is nagy tisztelettel fogadta azokat a befektetőket, akik nemcsak gyors hasznot akartak zsebre vágni, hanem itt akartak maradni, és hosszú távra rendezkedtek be az együttműködésre - fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy a magyarok szeretik az Opelt, amely megbecsüli a magyar munkásokat, "ezért mi is megbecsüljük az Opelt".

A kabinet éppen azzal "a szívet-lelket beleadó és szorgalmas hozzáállással" szeretné Magyarországot továbbépíteni, amit az Opel a mai napig képvisel - mondta a gyár vezetői és dolgozói előtt, hozzáfűzve: "mi is hiszünk abban, hogy nemcsak a németek lehetnek sikeresek, (...) mi is sikeressé válhatunk, ha lesz erőnk folytatni a válsággal szembeni küzdelmet". Magyarország azonban - folytatta - csak akkor veheti sikerrel az akadályokat, ha bővíti gazdasági mozgásterét, ehhez pedig gyárakra, üzemekre, sok ezer új munkahelyre és dolgozó magyarokra van szükség.

Magyarország megújul

Megjegyezte, ma 220 ezer olyan ember van az országban, aki két évvel ezelőtt még munka helyett segélyből élt. Magyarország megújításához az új munkahelyeken keresztül vezet az út, és ez az ünnepélyes gyáravató és ez a nagyszerű üzem fontos állomás ezen az úton - összegezte a miniszterelnök.

Orbán Viktor végül felidézte azt is, "a szabaddá vált Magyarország egyik jelképes pillanata" volt, amikor 1992-ben Antall József akkori miniszterelnök az első magyar Opel Astra kormányához ült.

Szentgotthárdon az 500 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően egy teljesen új motorcsalád gyártása kezdődik meg.