Az ügyfeleit és a felügyeletet egyaránt megtévesztő társaság betéteseinek kártalanítása augusztus elején megtörténhet a 31 millió forintot meg nem haladó megtakarítások esetében. A kormány bízik abban, hogy azok, akik ilyen nehéz helyzetbe hozták az ügyfeleket, nem tetézik a bajt, nem próbálják meg húzni az időt, és nem fogják szándékosan lassítani a kártalanítási folyamatot - fogalmazott a volt miniszter.

A kormány és az érintett intézmények közösen dolgoznak a probléma megoldásán - szögezte le. Ismertette: az Országos Nyugdíjfolyósító a nyugdíjakat már nem a takarékszövetkezeti számlákra utalta el, azokat a Magyar Posta kézbesíti. Az adóhatóság méltányosan jár majd el azokkal a számlatulajdonosokkal, akik a történtek miatt nem tudnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek.

A tervek szerint az érintettek a jelenlegi egymillió forintos értékhatárt felett is vehetnek majd fel pénzt a postákon. A Takarékbank vizsgálja annak a lehetőségét, hogy miként nyújthat rendkívül kedvezményes, áthidaló pénzügyi megoldást azoknak a rászorulóknak, akik ezzel a szolgáltatással élni kívánnak.

Németh Lászlóné megjegyezte: az Orgoványi Takarékszövetkezet esete bizonyítja, hogy a kormány helyesen lépett, fontos és szükséges döntést hozott, amikor a takarékszövetkezeti rendszer megújítását kezdeményezte, ezzel együtt határozott egy új, a takarékszövetkezeteket felügyelő, a takarékok közösségének intézményes védelmét garantáló szervezet, a Szövetkezeti Hitelintézeték Integrációs Szervezetének (SZHISZ) létrehozásáról.

Most látható csak igazán, hogy a takarékszövetkezeti rendszer megújítását ellenzők egy olyan helyzet fennmaradása mellett kardoskodnak, amelyben a tisztességesen működő takarékok mellett átláthatatlan, az ügyfelek pénzével, megtakarításaival felelőtlenül bánó hitelintézetek is voltak - mutatott rá.

Az államtitkár leszögezte: a megújuló takaréki hálózatban minden eddiginél stabilabb, versenyképesebb hitelintézetek lesznek, ahol a betétesek pénze duplán is biztonságban lesz. Egy olyan garanciaközösség létrehozása zajlik most, ahol az ügyfelek megtakarításaira az Országos Betétbiztosítási Alapon felül a teljes szövetkezeti-hitelintézeti rendszer vagyona is fedezetet nyújt.

Ennek a garanciaközösségnek jelenleg 20 tagja van, az év végére pedig minden, a szigorú feltételeket teljesíteni tudó takarék a tagjává válik. Gazdálkodási szempontból a legbiztonságosabb és legátláthatóbb hitelintézeti szövetség állhat fel idén - tette hozzá Németh Lászlóné.