BUX
39279

Óriási bírság a magyar szállodának - 170 stadion épülhetne a pénzből

Egy felszámolás alatt lévő magyar szállodának kétezernégyszáz milliárd forintos kártérítést kellett volna fizetnie a Zara márkanév tulajdonosának. Még szerencse, hogy dolog egyelőre nem jogerős.

Szakonyi Péter, Napi.hu, 2015. március 4. szerda, 07:17

A Dohány utcai Continental Hotel Budapest - amelynek cégérén a Zara Hotel név is szerepelt korábban - 2014. szeptemberében kezdődött felszámolása mögött több ok is rejtőzhet. Ezek közül az egyik párját ritkító - tudta meg a Napi.hu.

Információink szerint ugyanis a "Zara" márkanév használata miatt perli a tulajdonos ZeinaHotel Szolgáltató Kft.-t a spanyol Industria De Diseno Textil S.A., azaz az Inditex-csoport. E globális cég egyik fő márkaneve a Zara.

Soha nem látott pénzt fizethettek volna

A 2011-ben kezdődött pereskedésben egy meglehetősen érdekes elsőfokú ítélet született 2012. májusában a Fővárosi Törvényszéken. Eszerint a szállodatulajdonos kft.-nek összesen 2 474,639 milliárd forintot kellene fizetnie a védjegybitorlás miatt. A páratlanul magas összeg nagyságrendjét jelzi, hogy ebből 170 stadion vagy hat budapesti négyes metró költségének felel meg, vagy csaknem kijönne belőle a teljes paksi atomerőmű-bővítés.

Ez a látványos érték a hatványozódó pénzbírság miatt lett ekkora. Az elsőfokú bíróság ugyanis a ZeinaHotel Szolgáltató Kft.-t a védjegybitorlás miatt napi 10 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta - azzal a megkötéssel, hogy az összeg nemfizetés esetén minden hónapban a duplájára emelkedik. A kft. a fizetésre és a névjegybitorlás abbahagyására két hónapot kapott, így a bírságszámláló 2012. július 12-től kezdett el "ketyegni".

Forrás: Napi.huKattintson a nagyításért!
A hatványozás meséje
A sakkot egy közismert mese szerint egy brahmin találta ki. A rádzsától jutalmul egy első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért: mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira úgy rátehető, hogy az első kockára egy, a másodikra kettő, a következőre pedig mindig az előző duplája. Csakhogy a kettőnek a 63. hatványának megfelelő búza még nem termett a Földön a múltban összesen. Ennyi búza 9 milliméter vastagon beboríthatnák az egész földgolyót, illetve .a súlya mintegy 70 milliárd tonna lenne

Változtatott a logón a hotel

A ZeinaHotel fellebbezett a döntés ellen, egyúttal megváltoztatta a szálloda logóját is. Az új, négybetűs verzióban már a nagy Z betű után egy, a betűkhöz képest lényegesen nagyobb, hegyére állított négyzet alakú grafikai motívum szerepel, továbbá egy kis r és egy nagy A betű. A fellebbezés indokai között az is szerepelt, hogy a végrehajtást kérő spanyol cég pénzbírság kiszabását nem is indítványozta.

Végül 2014. november végén a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokon eljáró bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletét - és ezzel értelemszerűen a gigabüntetést is -, egyúttal a bíróságot új határozat hozatalára utasította. Így a ZeinaHotel-nek egyelőre csak 305 500 forint perköltséget kellett leszurkolnia.

Felszámolás alatt a stratégiailag fontos cég

A gigantikus büntetést nem is tudná kifizetni a hotel tulajdonosa. Ráadásul a a cég időközben felszámolás alá került. A hoteltulajdonos és -üzemeltetető ZeinaHotel Kft. felszámolását tavaly szeptember 24-én rendelte el a Fővárosi Törvényszék, az egyik hitelező még 2012 májusában benyújtott kérelmére.

Ezt követően avatkozott be a magyar kormány, s minősítette tavaly november 21-én stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté az arab magánszemélyek érdekeltségében lévő céget. Ezzel a bíróságnak a már kiválasztott felszámolót, a Crac-Org Zrt.-t fel kellett mentenie, s helyette az ilyen fizetésképtelenségi eljárásokban kormány által kijelölt Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t kinevezni felszámolónak. A cégvezetőként eljáró felszámolóbiztost, Veres -Bocskay Katalint 2014. decemberben jegyezte be a bíróság.

A tulajdonos sem érti

A stratégiaivá való minősítés okairól azóta sem jelent meg hitelt érdemlő információ - de találgatni lehet róla a vonatkozó kormányrendelet alapján. A kft. 2013-as beszámolójában nem szerepel, hogy állami támogatást kapott volna, ami esetleg indokolná a stratégiailag kiemelt státuszt. A kabinet figyelmét inkább a hotel épületének műemléki védettsége kelthette fel, s az sem mellékes szempont, hogy a cég 2014 végén 151 dogozónak adott munkát. (A NAV honlapján lévő kereső szerint azonban jelenleg már nincs a cégnél egy bejelentett foglalkoztatott sem, azokat valószínűleg - ahogy a Céginfo.hu adataiból kiderül - Mazen Al Ramahi egy másik cégébe, a Joy Hotels Kft-be jelentették át.)

Ez az érvelés azonban kissé sántít, hiszen egy sor műemlék jellegű hotel áll felszámolás alatt - vagy került a hitelező pénzintézetek tulajdonába, a hotel alkalmazottainak száma sem tekinthető jelentősnek. Mindezt megerősítette kérdésünkre a tulajdonos Mazen Al Ramahi, aki továbbra is értetlenül áll a felszámolás előtt. Szavai szerint cége kötelezettségeit rendre teljesítette és nem volt elmaradása a munkabérekkel és járulékokkal sem.

A ZeinaHotel Kft. tulajdonosa Mazen Al Ramahi és felesége, Fadeel Samah Omar (2013. december 31-én még 90-10 százalékos arányban, azóta ez megváltozott, de a befolyás mértéke most nem látszik a nyilvános cégadatokban). A társaság 2013-as beszámolójából kiderül, hogy egy jelentős vagyoneleme van: a Dohány utcai Continental hotel, aminek becsült forgalmi értéke a berendezésekkel együtt 7,24 milliárd forint. A cég mérlegében az eszközök (befektetett, forgó- és pénzeszközök, követelések) összesen 8,9 milliárd forinton voltak nyilvántartva.

Mindként tulajdonos üzletrészén a CIB Bank Zrt. jegyzett be jelzálogjogot. A társaságnak két hosszú lejáratú, deviza alapú hitele van (svájci frankban és euróban), ezek értéke tavaly év végén 8,42 milliárd forint volt, a lejáratuk 2028. december 31. A kölcsönöket a szálloda beindítására és működésére vették föl. A cég rövid lejáratú kötelezettségei tavaly év végén 1,4 milliárd forintra rúgtak, ebből a szállítók felé fennálló tartozás 987 millió forint volt. A társaságnak jelenleg, 2014 novemberében 151 dolgozója van.

ZeinaHotel Kft.-adatok (millió forint)20092010201120122013Árbevétel8,8690,91 632,51 702,21 884,2Adózott eredmény-357,5-12,8-848,8-554,2-491,1Mérleg sz. eredmény-357,5-12,8-848,8-554,2-491,1Saját tőke-325,4-338,5-678,7-1 233,0-1 721,2Kötelezettségek4 663,57 674,910 119,69 799,49 875,6Eszközök összesen4 497,77 487,110 046,69 257,38 922,6
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

A 2008-ban létrehozott ZeinaHotel Kft.-nek az elmúlt években fokozatosan nőtt a forgalma (szobakiadásból, szállodai szolgáltatásból), 2013-ban a nettó árbevétele megközelítette az 1,9 milliárd forintot, de minden évben veszteséges volt (tavaly közel félmilliárdos mínuszt könyvelt el) - olvasható ki a Céginfo.hu adataiból. A veszteség oka a devizahitel árfolyamvesztesége, a törlesztőrészletekkel is elmaradt a cég, amely elvesztette saját tőkéjét is.