BUX
38657

Örülhetnek a startupok

Félmilliárd forint támogatást nyert az innovációs alapból a Baconsult Kft., amely augusztus elsejétől számítva két évig egymilliárd forintot meghaladó támogatást és szolgáltatást nyújt tíz közép-magyarországi startupnak - írta a cég közleménye alapján az MTI.

Szepesi Anita, 2017. június 30. péntek, 14:25

A közlemény szerint az inkubált startupok első körben hozzávetőlegesen 700 millió forint értékű támogatást és szakmai segítséget kapnak a Baconsult Kft. új programjában. A startupok az állami támogatás mellett magántőke-befektetéshez, üzletviteli segítséghez és az inkubátorcég kapcsolati tőkéjéhez is hozzájutnak.

A programba olyan három évnél fiatalabb, tőzsdén nem jegyzett, osztalékot még nem fizető, közép-magyarországi régióban működő startupok jelentkezését várják augusztus elsejétől folyamatosan, akik az ötlet mellett már rendelkeznek egy működő megoldással, van ügyfelük, megbízójuk, csapatuk, és céljuk a nemzetközi piacra lépés vagy új funkciók fejlesztése.

A támogatás egy konkrét projektre szól, a kiválasztás során a Baconsult előnyben részesíti a HR, a digitális oktatás, az autóipar és az e-kereskedelem terén működő megoldásokat.

A pályázók részletesebb információt az inkubátor program honlapján, a www.baconsult.hu/inkubator kaphatnak.

A magántőkéből működő Baconsult Kft. 2015 óta foglalkozik inkubációval, tanácsadással. Jelenleg 13 startupot segít, köztük a Bookr Kidst, a CX-Ray-t, a Logiscoolt, vagy a Dreamjobst.