BUX
39279

Őrült költekezésbe kezd az állami cég

Összesen 8 milliárd forintot szán 12-13 ezer dolgozójának munkaruhájára a Volánbusz, azaz fejenként több mint 600 ezer forintot áldoz erre a célra - írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az Index.

Napi.hu, 2017. január 23. hétfő, 08:45

A Dél-alföldi Közlekedési Szakszervezet vezetője a lapnak adott nyilatkozatában irreálisnak nevezte a beszerzés mértékét: dolgozónként öt garnitúra formaruháról van szó, amelyből egy szett  120 ezer forintba kerül, annál is inkább, mert a Volánbusz által rendelt formaruhák méretre készülnek, és a munkavállalókra szabják azokat - írja a portál.A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint 4 ezer télikabátot, 57 ezer nyakkendőt, 110 ezer nadrágot, 114 ezer hosszú és ugyanennyi rövid ujjú inget, továbbá a női alkalmazottak részére több mint 6 ezer blúzt és szoknyát, valamint több mint 3 ezer sálat vásárol a Volánbusz Zrt. A beszerzés nettó értéke 6,370 milliárd forint.