Választhattunk, hogy hagyjuk csődbe menni a Malévot, vagy keresünk valamilyen megoldást a továbbélésre. Egyeztettünk az akkori ellenzéki párt, a Fidesz politikusaival, főleg Varga Mihállyal, de egyszer Fellegi Tamással is - mondta a Népszava szombati számának a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.
Oszkó Péter szerint a fideszes politikusokkal egyetértésben úgy határoztak, igyekeznek megmenteni a társaságot. Megvolt annak a lehetősége, hogy a Malév a későbbiekben önállóan működhessen tovább. A Fidesz írásban is jelezte egyetértését a Bajnai-kormány intézkedéseivel - mondta.
@Borisz1106: Nem szeretnélek megtéveszteni, de ezt a nevet, hogy Farkas Attila én még nem is hallottam! Egy lényeges igazságot közben eltrafáltál!
Az EU-ban 11 repülőtársaság részesül állami támogatásban, de az senkit nem zavar!
Az EB elvileg azt bünteti, aki tisztességtelen eszközökkel jut versenyelőnyhöz. Van sok nagytudású nyilatkozó, aki azt súlykolja hogy a MALÉV az állami támogatás miatt ment csődbe! Nem olyan ostobák ezek a fazonok, hogy komolyan is gondolnák, csak az értelmes embereket próbálják átverni!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Fenyvesi666: Jelentem, nem fel- hanem bejelentés.
Maga számára - mint jó magyar kétharmadosnak, aki már a szavak érzelmi erejével is meg akarja mutatni, hol az a mocsadék ellenség, mint a jó kommunisták ! - legyen csak feljelentés.
Megjegyzés: a feljelentésbajnok azért a Kétharmad!
Ezért imádják maguk.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Borisz1106:
Az össze MagyarEllenes!
Azonnal vizsgálatot!
Kivonultatni a TEK-et mindenhova!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Fenyvesi666: A Mokkában a Travel Service igazgatója ezt mondta:
"Farkas Attila, az egyik légitársaság ügyvezető igazgatója a Mokkában elmondta, hogy már január elején tudható volt, hogy a Malév csődbe megy. Versenytársként fordultak az Európai Bizottsághoz, szerintük a Malév több éven keresztül a beszerzési ár alatt értékesítette a repülőjegyeket, ezzel pedig jogsértést követtek."
Lehet, hogy ő volt az egyik. De ki van a háttérben Kókán kívül?
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ez egy klasszikus elvtársi csapda: Aki illetékes és elmondhatná, az nem tud róla,aki meg tudja az igazságot az hivatalból nem beszelhet!
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html














