Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hazai felsőoktatás további jelentős támogatását jelentette be a Huawei Technologies Hungary, amely során a vállalat idén is meghirdeti a Seeds for the future elnevezésű nemzetközi gyakorlatorientált tehetséggondozó képzését, illetve folyatja A Holnap Innovatív Vezetői című egyetemi ösztöndíjprogramját.

A Huawei az elmúlt 5 év során mintegy 200 millió forintot fordított a magyarországi felsőoktatás támogatására, amely keretében 71 fiatal szakember továbbképzését támogatta - mondta Zheng Wei Feng, a vállalat vezérigazgatója. A cég további, közel 50 kiemelt távközlési vagy infokommunikációs mérnök tehetség támogatását tervezi a jövőben.

A Seeds for the future program során tíz egyetemi hallgató és egy oktató tanulmányozhatja majd két héten keresztül a legfejlettebb távközlési technológiákat, ezen belül a következő generációs - LTE és 5G - mobilhálózatokat a Pekingi Egyetemen és a Huawei negyvenezer főt foglalkoztató shenzheni központjában 2015 nyarán. A tanulmányútra valamennyi hazai felsőoktatási intézményből pályázhatnak a távközlés iránt érdeklődő hallgatók, doktoranduszok és egyetemi oktatók 2015. május 31-ig. A beérkezett pályamunkákat a Huawei szakmai bizottsága bírálja el, és az értékelés során többek között a tanulmányi előmenetelt és eredményeket, az iparágban eddig szerzett tapasztalatokat, valamint a tudományos publikációkat veszik majd figyelembe. A programban a magyar fiatalok mellett több mint 20 ország - többek között Ausztrália, Franciaország, Hollandia, Indonézia, Marokkó, Nagy-Britannia, Németország, Svédország és Thaiföld - hallgatói és oktató is részt vesznek. A Huawei ezt a tanulmányutat még további három évben hirdeti meg.

A Holnap Innovatív Vezetői elnevezésű ösztöndíjat a Huawei Technologies Hungary 2011-ben alapította magyar egyetemisták számára, amely keretében a vállalat öt éven keresztül évente 15 diáknak nyújt anyagi támogatást a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel megkötött megállapodások alapján. A 2015/2016-os tanév ösztöndíjasainak pályáztatása folyamatban van az egyetemek alapítványainak honlapjain keresztül. A díjazottakat tanulmányi osztályzataik, kutatói többletfeladataik, illetve elért eredményeik alapján választják ki. A támogatást elnyerő diákok egyszeri, 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz.