Folytatódik a növekedés az online ipari aukciók piacán. A tavalyi évben 54 aukció zajlott, vagyis szinte minden héten indult újabb árverés. Tavaly 22 cég adott megbízást vagyontárgyainak értékesítésére, másfélszer annyi, mint a megelőző esztendőben.

A 2015-ös tapasztalatok szerint a meghirdetett tételek 80-90 százaléka azonnal, az első árverési fordulóban gazdára talál.

Az aukciókon szerszámgépek, targoncák, raktári állványok, irodabútorok tartoznak a legkeresettebb tételek közé, ezeket szinte minden alkalommal sikerül az első fordulóban eladni. Az online árverések jó alkalmat teremtenek arra, hogy olyan vállalkozások is tudják fejleszteni, korszerűsíteni eszközparkjukat, amelyek egyébként nem tudnának új gépeket, berendezéseket vásárolni.

Érkeznek az eredmények

A megbízók száma mellett a regisztrált vásárlók is egyre többen vannak. Az aukciós felületre 2014 előtt 2151-en jelentkeztek, számuk abban az évben még 616-tal nőtt, 2015-ben pedig újabb 978 cég, vagy vállalkozó iratkozott fel, így mintegy 3750 potenciális vásárló figyeli az aukciókat.

Az Intergavel Aukciószervező Kft. forgalma jelentősen növekedett 2015-ben, az árbevétel 150 millió 400 ezer forint volt, és 59,6 millió forint az adózás előtti eredmény.