Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Jelentősen visszaesett tavaly a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Filmirodája által kiadott adóigazolások (közvetett filmes támogatások) összege, ez 3,4 milliárd forint volt, szemben a 2011-es 6,3 milliárddal − derül ki a Filmiroda legfrissebb összesítéséből. (Az igazolásokat a 2012-ben, a korábbi években nyilvántartásba vett, de tavaly elszámolt filmeknek adták ki.) A produkciók a költségvetésük 20 százalékáig vehetik igénybe a támogatást, amit a magyarországi cégek a társasági adójuk terhére nyújtanak az alkotóknak (az összeggel a vállalatok az adóalapjukat és az adójukat is csökkenthetik). A közvetett támogatások alapján 2012-ben 17 milliárdot költhettek filmgyártásra Magyarországon, míg egy évvel korábban 31,5 milliárdot. A filmes közvetett támogatások visszaesésének oka lehetett a cégek számára azonos kedvezményt nyújtó sporttámogatások beindulása is, a sportba így mintegy 40 milliárd, míg a filmre alig több mint 3 milliárd áramlott 2012-ben.

A közvetlen állami támogatás rendszerének megváltozása (Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése és a Magyar Nemzeti Filmalap létrejötte) hosszabb átmenet volt, az átmeneti időszakban gyakorlatilag nem volt közvetlen forrás a magyar filmek gyártásához. Teljes mértékben csak néhány magyar játékfilmet forgattak (például A nagy füzet és a Liza, a rókatündér), és még azok is az utómunka fázisban vannak − indokolta az visszaesést lapunknak Taba Miklós, a Filmiroda vezetője.

A kevés céges támogatás miatt az év végén a produkciók "sorban álltak" a közvetett támogatásért. Ennek orvoslására a parlament decemberben módosította a filmtörvényt, a Filmalap letéti számlára is gyűjtheti a céges támogatásokat. A társaságok így nem csak egy konkrét filmet támogathatnak, hanem a filmgyártást magát, a befizetés után pedig érvényesíthetik a társasági adókedvezményt. A törvény szerint 2012-ben 3 milliárdot gyűjthetett volna a letéti számlára a Filmalap, míg 2013-ban 7 milliárdot. "A decemberi törvénymódosítás a hó közepi hatályba lépés miatt 2012-re a korábban vártnál kisebb hatást tudott kifejteni, a letéti számlán keresztül 304 millió forint került a támogatottakhoz, miközben az igény többmilliárdos volt" − tudtuk meg a Filmiroda vezetőjétől, aki szerint 2013-ban várhatóan nagyobb eredményt fog felmutatni az új rendszer, amely a támogatóknak egyszerűbb és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé.

Kép: Napi grafikonok

A Filmiroda által előzetesen nyilvántartásba vett filmek (bérmunka, koprodukció, magyar) tervezett gyártási költsége szebb számokat mutat 2012-ben, mint 2011-ben: összesen 35,7 milliárd forint értékben regisztráltak 223 alkotást 2012. december 10-ig, míg 2011-ben 192 filmet 33,6 milliárdos költéssel (ezen összegeket ténylegesen nem 2012-ben költötték el, hanem több év alatt). A minimális emelkedés 2011-hez képest a biztató jövőt mutatja, mert sok olyan film került be a nyilvántartásba, amelyet csak jövőre kezdenek el forgatni − fogalmazott Taba. A külföldi érdeklődés a bérmunkánál változatlan intenzitású (16 milliárdos költést jelentettek be tavaly; a magyar gyártás fő vonzereje a 20 százalékos közvetett támogatás és a nyugatinál olcsóbb munkaerő). Az igazgató szerint ugyanis a magyarországi forgatási lehetőségek továbbra is vonzóak, a filmes szakemberek nemzetközileg is elismertek, a Korda és a Raleigh stúdiók világszínvonalú gyártási körülményeket biztosítanak. A támogatási rendszer a környező országokhoz képest jobb feltételeket biztosít.

Nyilvántartásba vett filmek tervezett gyártási költsége
20082009201020112012. dec. 10.
darabmillió Ftdarabmillió Ftdarabmillió Ftdarabmillió Ftdarabmillió Ft
Bérmunka474 801,85215 240,74927 107,02819 621,12315 996,9
Koprodukció4621 442,22720 130,91711 857,368 715,288 181,4
Magyar film39119 561,828713 084,22516 212,71585 346,019211 611,9
Összesen48445 805,936648 455,831745 177,819233 682,322335 790,2
Forrás: NMHH-Filmiroda

A Bruce Willis főszereplésével készült Die Hard ötödik részét 10,4 milliárdos magyarországi költségvetéssel vették nyilvántartásba, ami az eddigi legtöbbet költő produkció Magyarországon. A Jeremy Irons szereplésével forgatott Borgiák koprodukciós tévésorozat már a harmadik évadot forgatta le Etyeken, 5,5 milliárdos költséggel.

Taba szerint 2013 biztosan jobb év lesz a filmgyártásban, mint a tavalyi, az előzetes nyilvántartásba vételi számok és az új struktúrájú közvetlen filmtámogatási rendszer stabilizálódása ebbe az irányba mutat. A magyar producerek különböző forrásokat felkutatva keresik a külföldi koprodukciós partnereket, nem ritka az olyan film, amelyet 3-4 ország gyártói adnak össze. Emellett már több bérmunka is bejelentkezett, de ezek volumenéről még nincs pontos információ − tette hozzá az igazgató.

Csak négy magyar játékfilmet forgattak 2012-ben

Tavaly mindössze négy magyar játékfilm forgatása fejeződött be, 2013-ban pedig tíz film készülhet és több gyártás-előkészítése indulhat el − derül ki Havas Ágnesnek, a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. (MNF) vezérigazgatójának 2012-t értékelő nyilatkozatából. (A kormányváltás előtti években a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) évente mintegy 25 filmet támogatott.) Az MNF tavaly mintegy 6 milliárd forintból gazdálkodhatott, ennek azonban csak töredékét költötte el gyártástámogatásra; idén a központi költségvetés 5,1 milliárdos támogatást irányoz elő a szervezetnek. A támogatás forrása a hatos lottó játékadójának 80 százaléka, ami azonban 100 százalékig túlléphető az államháztartásért felelős miniszter engedélyével.

A vezérigazgató szerint "új időszámítás" kezdődik a filmalap életében az MMKA adósságállományának konszolidációjával, mivel eztán "csak a filmekre koncentrálnak". A gyártási támogatásokról hetente kell a producereknek elszámolni egy online felületen, a támogatások újabb részleteit pedig csak ennek függvényében fizetik ki nekik. Az MMK-től átvett Mafilm Zrt. és a Magyar Filmlaboratórium Kft. (az ingatlanokkal együtt) divízióként olvad be az MNF-be, így a filmalap nemcsak pénzzel, hanem stúdióval, eszközökkel és laboratóriumi kapacitással is támogatja majd a produkciókat.

Fontos változás, hogy a vállalatok ezentúl a társasági nyereségadó terhére nyújtott filmtámogatásokat (a támogatás összegét az adóalapból és az adóból is levonhatják) ezentúl egy központi letéti számlára is utalhatják, nemcsak közvetlenül a filmgyártók felé. A jogszabály módosításáról decemberben döntött a parlament. Ez azért volt szükséges, mert 2012-ben nem érkezett elegendő céges támogatás, a filmek szinte sorba álltak a támogatásért. A produkciók így a letéti számlára beérkező társasági befizetések terhére is igényelhetik a 20 százalékos közvetett támogatást, a filmiroda által elismert gyártási költségek ötödéig. A céges támogatók pedig a befizetést követően megkaphatják az igazolást az adott évi adókedvezmény érvényesítéséhez. Ez egy kockázatmentes megoldást jelent a támogatók számára, hiszen a vonatkozó adókedvezmény alkalmazásához elég a befizetés ténye, nem kell azt vizsgálniuk, hogy az összeget ténylegesen mire fordították − véli a DLA Piper jogi iroda.

A törvénymódosítással a forgatási helyszínek bérletére egységes tarifarendszert vezettek be, és egyablakos ügyintézést a területfoglalásra. A világörökségi és turisztikailag frekventált helyszínekért (mint a budai Vár) naponta négyzetméterenként 2000 forintot kell fizetni, míg az alsó határként a vidéki városok nem forgalmas területeiért 200 forintot.

Magyarországon gyártott filmek (2012, millió Ft)
FilmGyártásMagyarországi gyártóMagyar filmgyártási költségKözvetett támogatás (adós)Közvetlen támogatás (költségvetési)
A nagy füzet (Szász János)2009-2013Hunnia Filmstúdió Kft.421,975,5284,5
Haction 2. évad, tévésorozat*2011-2012Megafilm Service Kft.369,673,9-
Die Hard 5.
2011-2012DH Five Kft.10 389,92 077,9-
Modern Decameron Story (címnélküli)2012Openfilms Kft.605,4121,1-
Therese Raquin2012-2013Pioneer Point Kft.767,1153,4-
Bombardment2012I'm Film Kft.549,7109,9-
Terápia2011-2012HBO Holding Zrt.550,7109,9-
Karsten and Petra2011-2013Proton On-Demand Kft.788,4157,7-
The Lady Vanishes, tévéfilm2012-2013Pioneer TLV 2012 Kft.457,491,5-
The Borgias, 3. évad, tévésorozat
2012-2013Borg Film Kft.5 556,501 111,30-
The Tavels of Young Marco Polo, animáció2012-2013Cinemon Entertainment Kft.175,335-
Berosált a rezesbanda (Mátyássy Áron)
2012Budapest Film Produkciós Kft.149,929,9-
Forrás: nmhh.hu,*1 évad gyártása: 310 M Ft