A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A közelmúltban született meg a MÁV Zrt. 2002−2010 közötti szerkezeti átalakítását és leányvállalatainak privatizációját is vizsgáló parlamenti bizottság jelentése, amely többek közt megállapítja, hogy stratégiailag hiba volt a MÁV Cargo Zrt. 2008-as privatizációja, ám az állam (pontosabban a MÁV) nagyon sokat kapott érte − mintegy 400 millió eurót, több mint 102,5 milliárd forintot. A jelenlegi Rail Cargo Hungaria Zrt. vevője az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) volt.

Bár a médiában is felvetődött a visszavásárlás gondolata, ez jelenleg irreálisnak tűnik, a környező országokban is éppen ellenkező folyamatok zajlanak: Szlovákiában még az idén értékesíteni akarják az ottani vasúti cargo részvényeinek 60 százalékát, s 270 millió eurót kérnének ezért, illetve a teljes mozdonyparkért, valamint az átrakó központért. A lengyelek szintén az idén szeretnének túladni a vasúti árufuvarozó cégükön, Romániában és Bulgáriában napirenden szerepel a privatizáció.

Úgy tudjuk, a magyar állam részéről nem született döntés a részvények visszavásárlásáról, s az is kérdés, miből finanszíroznának egy ilyen tranzakciót. Egyes szakemberek esetleg elképzelhetőnek tartják, hogy a MÁV tulajdonában lévő, vasútvontatással foglalkozó leányvállalattól, a MÁV-Trakció Zrt.-től mozdonyokat apportálnának a Rail Cargo Hungaria Zrt.-be, a vasúttársaság így juthatna − valójában tehát pénz nélkül − ismét részesedéshez a vasúti árufuvarozásban. Minderről azonban egyelőre nincs semmilyen hivatalos információ.