A Magyar Nemzet értesülései szerint a hét végén személyesen egyeztethet Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin Kínában, ahol az Egy övezet, egy út koncepcióval kapcsolatos kereskedelmi fórumot tartják. A lap úgy tudja, hogy ha létrejön a találkozó, a Paks 2 beruházás biztosan terítékre kerül, miután az engedélyezési eljárások elhúzódása, valamint a beruházás brüsszeli vizsgálata miatt a jelenlegi kormányzati ciklusban valószínűleg nem indul el a kivitelezés.

A lap ugyanakkor úgy értesült, hogy az orosz felet vélhetően nem is elsősorban a külső körülmények zavarják, hanem az, hogy a bármilyen engedélyeztetési folyamattól függetlenül elvégezhető hazai teendők terén sincs igazi előrelépés.

Nem halad a magyar kormány

A Magyar Nemzetnek moszkvai források azt mondták, hogy a magyarországi döntés-előkészítés sok tekintetben sehogy nem áll, és éppen ezért kérdéses az is, hogy a kivitelezésben milyen mértékben tudnak részt venni a hazai vállalatok. Erre példaként említik, hogy bár a paksi bővítésről már 2014 januárjában aláírta Magyarország és az orosz Roszatom az együttműködési megállapodást, a mai napig nem készült el az a kritériumrendszer, ami alapján ki lehetne választani a kivitelezésben részt vevő cégeket.

A lap szerint a feltételeket nemcsak a hazai jogszabályoknak megfelelően, hanem az orosz Roszatom, mint generálkivitelező elvárásainak is megfelelően kellene kialakítani, ám még ezek egyeztetése sem kezdődött el.

Nemcsak a kivitelezéssel - amelyben a tervek szerint 40 százalékos volna a magyar részarány -, de az ellenőrzési feladatokat ellátni képes atommérnökök kiképzésével is rosszul állunk, a reaktorok építésének felügyeletére és ellenőrzésére alkalmas szakemberek kiképzése sehol nem tart, amely szintén akadályozná a munkálatokat, ha a kivitelezés el is indulna a jövő évben.

Kezd tarthatatlanná válni a helyzet

A Magyar Nemzet forrásai szerint ezekről a kérdésekről a Roszatom már két évvel ezelőtt, budapesti kirendeltségének megnyitásakor igyekezett egyeztetni a magyar állam képviselőivel, ám az első találkozót is csak több hónappal később tartották meg a Miniszterelnökségen.

Ez a helyzet csak mostanra vált a magyar fél számára is tarthatatlanná, legalábbis sokan ennek tulajdonítják, hogy néhány hete a projektért felelős minisztert neveztek ki, Süli János személyében.

A Paks 2 beruházás becsült költsége 12,5 milliárd euró, ebből jelen állás szerint 10 milliárd eurót Oroszország ad, harmincéves futamidejű államközi hitellel.