Reagált a Kasza Tibor-ügyre a Telekom

Évek óta tartó együttműködés van a közösségi média jelenleg legbefolyásosabb véleményvezére, Kasza Tibor és a Magyar Telekom között, kapcsolatuk a Gazdasági Versenyhivatal figyelmét is felkeltette.
Domokos Erika, 2017. november 21. kedd, 12:01

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői bejelentése szerint nem szabott ki bírságot a Kasza Tibor Magyar Telekom Nyrt. termékeit népszerűsítő Facebook-bejegyzései miatt indított ügyben, amely végül a felek kötelezettségvállalásával zárult. A Facebook-bejegyzésekben korábban nem jelölték, hogy azok reklámok, nem pedig baráti ajánlások, Kasza ezekért ellenszolgáltatást kapott a kommunikációs cégtől.

A kötelezettségvállalás azt jelenti, hogy módosult mind a véleményvezér Kasza kommunikációs gyakorlata, mind a Telekom véleményvezérekkel kialakítandó marketing együttműködésre vonatkozó szerződéskötési gyakorlata. A GVH szerint a kötelezettségvállalás iránymutatásul szolgálhat hasonló ügyekben a többi piaci szereplő számára is.

"A Magyar Telekom nagyon előremutatónak tartja azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nyitott volt a Telekom által felajánlott vállalások elfogadására egy olyan ügyben, amellyel kapcsolatosan álláspontja szerint még nem kellőképpen ismert és egységes a támogatott tartalmak közösségi médiában való megjelenítésének gyakorlata, bár az influencerek és a márkák együttműködése egyre gyakoribb jelenség" - reagált a GVH döntésére a Magyar Telekom.

Több éves kapcsolat fűzi Kaszát a Telekomhoz

"A Magyar Telekom együttműködik a GVH-val abban, hogy a közösségi médiában történő reklámozási gyakorlatában a fogyasztóvédelmi szempontokat kiemelten érvényesítse, másfelől élére áll annak, hogy az általános irányelvek szélesebb körben ismertté váljanak itthon. Ennek részeként Kasza Tiborral együttműködésben, - aki a Sarkkom Interaktív októberi kutatása alapján jelenleg a legbefolyásosabb magyar influencer és akivel a Telekom évek óta működik együtt különböző kommunikációs aktivitásokban - edukációs előadások keretében hívja fel a figyelmet a közösségi médiában megjelenő támogatói tartalomra való figyelemfelhívás fontosságára.

A Magyar Telekom szívesen vállalta, hogy az edukációs előadások mellett ugyanebben a témakörben ismeretterjesztő videót is készít a közeljövőben. A filmet Facebook oldalán és a honlapján is elérhetővé teszi majd, a szakma, vagy akár más hazai piaci szereplők részére, szabad felhasználásra" - írta közleményében a Telekom.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarosPifta, 2017.11.21 14:13

Vagyis a TELEKOM azért drága, mert sportolókat, politikusokat és celebeket támogat az előfizetők pénzéből.
Azért olyan drága, hogy azokat nyúlja le akik fizetnek, hogy politikusokat, sztárokat támogassanak.
Ezt a szemét céget!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html