Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eddig ismert legnagyobb Kádár-mű licitje 34 millió forintról indult, majd végül 90 millió forintnál ütötték le. Az olajkép 1928 körül készülhetett a festő Amerikában töltött időszaka körül. A képről Virág Judit galériavezető az MTI-nek korábban azt mondta, hogy összegzi mindazokat a jegyeket, amelyek akkoriban a kor Európájában jelen voltak. (Fenti kép.)

 

Élénk licitemelkedés mellett talált gazdára Berény Róbert Monacói tengerpart című műve (képünkön balra), amely 109 évnyi lappangás után került elő és az életmű egyik kiemelt darabjának számít. A képet 30 millió forinttól kínálták eladásra, majd végül 55 millió forintért cserélt gazdát.

A januárban, 85 éves korában elhunyt Gordon Zsuzsa színésznő hagyatékból Czóbel Bélának a színésznőről készült festményét 3,8 millió forintért vásárolta meg új gazdája, kikiáltási ára 3 millió forint volt.

Nagy volt az érdeklődés Vaszary János több képe iránt. A Tengerpart című, 1930 körül készült festménye 26 millió forintért, míg a Városi forgalom című olajképe 24 millió forintért kelt el.ű

Szintén 24 millió forintnál ütötték le Schönberger Armand Nagyvárosi fények című olaját, amelynek licitje 10 millió forintról indult.

Magas áron, 30 millió forintért kelt el Patkó Károlynak a cinquecento hatását magán viselő Száműzöttek című műve, amelynek kikiáltási ára 20 millió forint volt.

A Virág Judit Galéria jubileumi aukcióját Több mint árverés címmel rendezték meg. Rendhagyó módon az árverés előtt meglepetés műsor szórakoztatta az érdeklődőket. Ezen kívül a résztvevők között négy műtárgyat sorsoltak ki összesen több mint 15 millió forint értékben.