Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szakértő véleményét a bírónő ismertette a Fővárosi Törvényszéken a milliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt öt Buda-Cash-vezető büntetőperének tegnapi fordulójában - írta a lap.

A vizsgálatra azért volt szükség, mert a brókerbotrány kulcsszereplője, Pintér a per június végi kezdetekor azt állította, a vádbeli időszakban alkoholista volt, részegen járt dolgozni, így képtelen lett volna bárkinek is utasítást adni, a kétes ügyletekről pedig nem is tudott.

Ezzel próbálta hárítani a saját felelősségét abban, hogy a vádirat szerint Pintér és társai - Varga Péter, Tölgyesi Péter, Gyarmati János és Pál Gyula - 2007. április 16. és 2014. május 28. között több mint 40 milliárd forint értékű ügyfélvagyont sajátjukként kezeltek. Pintért az ügyészség azzal vádolja, ő határozta el, hogy az addig felhalmozott értékpapír- és pénzhiányt úgy fedezik majd, hogy - szól a vádirat - "az ügyfeleik között található takarékszövetkezetekben tulajdoni részesedést és döntéshozói, irányítói pozíciót szereznek, így rendelkezni tudnak a betétesek vagyona felett". Ezt az tette lehetővé, hogy a Buda-Cash igazgatósági tagjai 2008-ra már tulajdonrészt is szereztek a DRB jogelődjeiként működő takarékokban.