Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Brokernet Holding Pénzügyi Tanácsadó és Biztosításközvetítő Zrt. alapításkori törzstőkéje 20 millió forint, amelyet a tulajdonosok a közeljövőben 100 millió forintra terveznek emelni. A társaság alapítója négy belföldi magánszemély: Kostevc Péter (43 százalék), Kósa Erika (43 százalék), Kutvölgyi Pál (11,73 százalék) és Körtvélyesi Zoltán (2,27 százalék), akik egyben az igazgatóság tagjai is. A holding elnöki feladatait Kostevc Péter látja el, míg a társaság vezérigazgatója Körtvélyesi Zoltán, vezérigazgató helyettese - az Axa Biztosító Zrt. eddigi vezérigazgató-helyettese - Gecser Ottó lesz. Amint arról a NAPI Gazdaság beszámolt, Gecser Ottó tevékeny részese volt annak, hogy az itteni Winterthur biztosítót tavaly nyáron átvevő francia cég sikerrel pályázott az Ella Bankra. Egyes vélemények szerint ugyanakkor az Axa belgiumi bankbiztosítójának képviselői - amely céget az Ella tulajdonosaként jegyezték be július 13-án - az utóbbi időben egyre inkább az Ella-vezetőkre támaszkodtak álláspontjuk kialakításakor. Mint ismert, a nyár elején távozott posztjáról Walter Tauchner, az Axa Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, ám akkor még a hivatalos kommunikáció csökkenteni próbálta az újonnan létrehozott országigazgatói poszt jelentőségét, amellyel az Ella Csoport alapítójára, Szekeres Tiborra bízták a magyarországi leányvállalatok irányítását. A többszörös névváltáson átesett cégnél 2002 óta vezérigazgató-helyettesként dolgozó Gecser Ottó távozása mindenesetre erősíti azt a nézetet, hogy vezetői ellentétek vannak a cégcsoporton belül. A részvénytársasággá alakult, 1999-ben alapított Brokernet-csoport gerincét az egymással konzorciális kapcsolatban álló, ugyanakkor önálló gazdasági szervezetként működő egységek alkotják: az értékpapíralapú befektetési-biztosítási konstrukciókat közvetítő Brokernet, a biztosítások közvetítését ellátó Palladium, valamint a hitelközvetítő Bankbroker.