Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ónos esős időszakban mintegy 600 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a gépjármű-biztosításokhoz kapcsolódóan. A biztosító szakemberei szerint, amikor ónos eső esik, de már intenzív havazáskor is, átmenetileg csökken a kárbejelentések aránya, ugyanis ilyenkor, aki teheti, nem indul útnak. Az úton lévők viszont gyakrabban okoznak kárt, ami az ónos időszakot követően a károk számának 10-15 százalékos növekedését is eredményezheti - írja az MTI.

A biztosító szakemberei szerint az ónos eső idején a károk jellegét tekintve a rövid követési távolság okozta ráfutásos, valamint az útról való lesodródás, sávelhagyás miatt bekövetkezett ütközések a gyakoribbak. Ónos esőben a gépjármű-vezetők kisebb sebességgel közlekednek, ezért kisebb a valószínűsége nagyobb károk kialakulásának. A tapasztalatok alapján akkor kell nagyobb értékű károkra számítani, amikor a síkos felület meglepetésként éri a gépjármű vezetőket, és nem tudnak felkészülni a veszélyre.

30 százalékkal több bejelentés a K&H-nál

A K&H Biztosítónál mintegy 30 százalékkal nőtt meg a balesetbiztosításokkal kapcsolatos bejelentések aránya, jellemzően csonttöréses balesetekkel kapcsolatban jelentettek káreseményt. Az napokban bejelentett károkból mintegy 40 balesetre vonatkozott, amelyek a csúszós út okozta sérüléssel függtek össze.

Csonttörések a Groupamánál

A Groupama Biztosító az ónos esőt követően a kárbejelentések néhány százalékos emelkedésére számít. A biztosítónál még nem tapasztaltak kimagasló számú kárbejelentést, a következő napokban azonban számítanak arra, hogy érezhetően megemelkednek a bejelentések. Legjellemzőbbek ilyenkor az esések miatti csonttörések, az autókat illetően pedig a koccanásos vagy az útelhagyásos balesetek.

A vagyonbiztosítási károk is jelentősek voltak: januárban tapasztalható hideg miatt nagymértékben, mintegy 20 százalékkal több vízóra, illetve csőtörés kárról érkezett jelzés a Groupamához.

Súlyosabb eseteket jelentettek az Uniqánál

Az idei téli szezonban - 2016. december elejétől 2017. január végéig - 333 millió forinttal több kárt fizetett ki az Uniqa Biztosító a gépjárműkárokra, mint egy évvel korábban, és több mint 9000 kárbejelentést fogadott a társaság - mondta Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosítások és kárrendezés terület vezetője.

Hozzáfűzte: az idén január 13-án fogadták a legtöbb kárbejelentést (mintegy 500-at), az átlagos közel dupláját. A gépjárműkároknál 11 százalékkal több kárról kaptak bejelentést decemberben és januárban, mint egy évvel korábban, a kárkifizetés jelentősen emelkedett, 124 százalékra nőtt. Ez azt mutatja, hogy a bekövetkezett károk súlyosabbak voltak, mint a korábbi évben, az átlagos kárérték 350 ezer forintot tett ki.

Vereczki András elmondta: a decemberi és januári lakás- és balesetkárok az előző év hasonló időszakához képest több mint duplájára nőttek. A lakásban történt baleseti károk száma közel 30 százalékkal emelkedett, míg az átlagos kárérték közel duplájára nőtt az előző téli időszakhoz képest. A baleseti műtéti térítés átlagos kárértéke 137 ezer forint volt.

Az Uniqa Biztosítónál a fagyás miatti csőtörés-károk okozták a legnagyobb veszteségeket. Volt olyan kárbejelentés, ahol az okozott kár 6 millió forint körüli alakult, de az átlagos kárérték is 270 ezer forintot tett ki a fagykárok esetében.

Van még mit ellenőrizni

A hirtelen jött enyhüléssel a károk még csak most fognak jelentkezni, ezért a télen magára hagyott nyaralók, lakások állapotát célszerű minél előbb ellenőrizni. Sok esetben a temperáló fűtés átmeneti kimaradása miatt is bekövetkeztek vezeték-fagyás károk, de akár közvetlenül az épület helységein belül, vagy a technológiailag szükséges, de sok esetben fűtetlen helyiségben, például garázsban, padlástérben elhelyezett vezetékekben is jellemző a fagyás okozta sérülés. Ilyen esetekben az átlagos kárérték 63 ezer forint körül van - fejtette ki Vereczki András.

Meglepetés érheti az Aegonnál

Az Aegon Magyarország ügyfelei januárban közel 850 "meteorológiai" kárt jelentettek, a becsült kárösszeg meghaladja a 71 millió forintot. A biztosító olyan károkat is megtérít, amelyekre sokan nem is gondolnának, ezért érdemes figyelni lakásbiztosításokra.

A biztosítónál a legtöbb kárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették (111-et), míg Szabolcs-Szatmár-Beregből 109 bejelentés érkezett, a fővárosban pedig 88 jelzést kaptak. A januári károk jelentős részét vihar okozta (670-et), ezt követi a hónyomás/ónos eső okozta kár (149 ilyen bejelentés ) és a jégverés előidézte kár (21 eset).

A napokig tartó ónos eső és havazás nyomán még folyik a károk összesítése, de érkezett bejelentés a biztosítóhoz az áramszünet következtében leolvadó hűtőkben és fagyasztókban megromló ételek miatt is - 11 ilyen jelzés volt.

A károkat érvényes lakásbiztosítás alapján a biztosító megtéríti, így például az épületre dőlő fa vagy letört ág által okozott károkat, illetve több módozat téríti a 8 órán túli áramkimaradásból származó fagyasztott élelmiszer megromlásával keletkezett károkat is.

A gépjárművekben a leszakadó, letörő faágak által okozott károkat kizárólag casco biztosítás alapján tudja a biztosító kifizetni - olvasható az Aegon Magyarország Zrt. összesítésében.