BUX
37575

Sokba kerül most a feledékenység

Sokaknak csalódás lesz a vihar utáni kártérítési összeg, hiába van biztosításuk – jelezte az első kárbejelentési roham után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. Aokan elbukják a tetőtérben vagy az ingóságokban keletkezett százezres károkat, mert a vagyongyarapodásra a tulajdonos nem terjesztette ki a biztosítása fedezetét.

Napi.hu, 2016. május 31. kedd, 08:04

Nagyüzem van a biztosítási alkuszoknál is, megállás nélkül érdeklődnek a viharkárosultak, hogy szerződésük alapján, milyen kártérítésre számíthatnak. A CLB-nél tudakozódóknak csaknem a fele csalódottan távozik az ügyfélszolgálattól, rendre kiderül ugyanis, hogy a remélt összegnek csupán a töredékét fogja kifizetni a biztosítójuk. Egyszerűen azért, mert sok tételt nem tartalmaztak a régebbi szerződések, megújításra, aktualizálásra - például az időközben megépített garázs bejelentésére - pedig nem gondoltak az emberek - magyarázza Németh Péter, a cég értékesítési igazgatója.

Példaként említi az elmúlt napokban a nyitott ablakon keresztül bezúdult esőben tönkrement drága laptopot, a villámcsapás okozta áramszünet miatt leolvadt hűtő tartalmát, a vízzel elöntött garázst, a jégverte kerti bútorokat, vagy akár az újonnan beépített tetőtérben, melléképületekben keletkezett károkat, amelyekre a biztosító esetleg be sem fogadja a kárigényt. Legalábbis azon ügyfelektől biztosan nem, akik nem terjesztették ki a biztosításaik fedezetét az időközben történt fejlesztésekre, ingósági extra gyarapodásokra.

Ezeken most nagyot lehet bukni. És ez igaz minden tételre, amely nem szerepel a szerződésben - magyarázza Németh. Ez pedig nem a biztosítók hibája. A társaságok ugyanis bizonyos értékkövetést maguk is végrehajtanak, ami azt jelenti, hogy például a 20 évvel ezelőtti tévéket egy átlagos mai forgalmi értéken beárazzák a kártérítéshez, de más értékgyarapodást nem kalkulálhatnak be maguktól, azokat utólag be kell vetetni a szerződésekbe, ha azt akarjuk, hogy fizessen rá a biztosító - magyarázza a szakértő.

A szerződések megújítása az esetek többségében nem eredményez jelentős díjemelést, hanem a korábbinál jóval szélesebb körű szolgáltatást. Az értékkövetésnek ilyenkor, a vihar utáni zárszámadáskor van felbecsülhetetlen fontossága és értéke - állítja tapasztalatok alapján.

Tavaly a viharkárokra összesen csaknem 1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, s a meteorológiai előrejelzést figyelve idén is erre a nagyságrendre lehet készülni. De a külföldi híradások komoly árvizekről, elzárt kis falvakról, földcsuszamlásokról és emberáldozatokról szólnak, így ha ezek a viharok is elérik hazánkat, komolyabb problémák jöhetnek. - vélik a CLB-nél.