Egy igen kurta, 60 másodperces filmre kellett az a 230 millió forint, amelyre még a vizes vébé vége előtt írtak ki közbeszerzést - írja a Magyar Nemzet. Magyarul másodpercenként közel négymillióból készül el az országimázst szolgáló alkotás. A napilap emlékeztet rá, hogy a világ legdrágább reklámfilmjei sem kerülnek ennél sokkal többe.

További kiadás a több mint két hete lezárult rendezvénnyel kapcsolatban az az összekötő út, amellyel a Balatonfüreden épült mélygarázs megközelítését könnyítik meg. Végül a sporteseményt szervező Bp2017 Kft. még az év végéig működik, mondván: el kell készíteniük az elszámolásokat a kormánnyal és a Nemzetközi Úszószövetséggel is.

Ellenzéki képviselői kérdésre válaszolva a kormány illetékes tagja korábban elárulta, hogy a cég vezető tisztségviselői havi 800 ezer és 1,2 millió forint körüli bruttó bért kapnak, a középvezetők pedig 500-800 ezer között keresnek. Azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy összesen hányan dolgoznak a cégnél ezekben a beosztásokban.