Az összesítések mögött azonban eltérő tendenciák bújnak meg. A nívósabb vendéglők tulajdonosai 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről számolnak be, és ennél is rosszabbul járt egy sor ruházati, illetve műszaki cikket kínáló üzlet. A várakozásokhoz képest jó évet zárnak viszont a büfék, talponállók, olcsó kiskocsmák és csárdák, és nem panaszkodnak a "kölcsönzősök", a kerékpárjavítók s a pince- és borház-üzemeltetők sem. Az utóbbiak különösen az esős, szeles nyárelőt dicsérik, amikor tömegek tódultak legalább belül felmelegíteni magukat.

A legforgalmasabb helyeken is általában kevesebbet költött minden vendég, mint 2008 frenetikus nyarán, s azonos bevétel eléréséhez is legalább 25-30 százalékkal nagyobb forgalomra volt szükség. Ráadásul a tartózkodási idő tovább csökkent. Ugyanakkor a tópart szinte valamennyi polgármestere egyetért abban, hogy az idei nyár megmutatta, jó színvonalú, különleges szolgáltatásokra még recesszió idején is van igény. Sorban álltak a különböző extrém vízi sportokat kínáló balatoni pályákon, de a sétarepülésre vagy a túralovaglásra is.

A Balatonföldváron, Zamárdiban és Siófokon is éttermet működtető Fazekas Csaba tavalyhoz képest, 25, 2007-hez viszonyítva, pedig 5-10 százalékos forgalomcsökkenésről beszél. A szakember szerint ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a német, holland és dán turisták helyett eleve a szerényebb pénztárcájú hazaiak, csehek, illetve lengyelek érkeztek. De az a hamburgi házaspár, amely másfél évtizede minden nyáron visszajár az egyik siófoki éttermükbe, idén nem két hétre, hanem csak tíz napra érkezett, s ez idő alatt csak kétszer jöttek el vacsorázni. Fazekas hozzátette, tovább növeli gondjaikat, hogy az energia, a víz és az alapanyagok ára közel 30 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapok során, miközben az utószezon kilátásai sem túl biztatóak. Az már biztos, hogy az egyik éttermüket szeptember elején bezárják, s várhatóan a többit is csak október közepéig működtetik majd.

Naprakész statisztikai adatokkal szolgál Vicsek Gyula, a nyugat-balatoni térség több településén, többek között Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatongyörökön is hurka-, lángos- és halsütőket működtető vállalkozó. Július közepéig a tavalyihoz képest 60 százalékkal volt kisebb a forgalom, augusztus 20-ig pedig 5 százalékkal nagyobb. Az idén legalább másfélszer annyi vendéget szolgáltak ki, mint 2008 nyarán, a bevétel viszont 15 százalékkal kevesebb. Az eredményesség még ennél is rosszabbul alakult, hiszen a költségek legalább 15-18 százalékkal nőttek. Vicsek elmondta, a nyakukon maradt többhordónyi drága sör, de ásványvízből is a legolcsóbbak iránt volt a legnagyobb kereslet.

Nem szolgált jó hírekkel Grófné Horváth Ilona, a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. gazdasági igazgatója sem. Az elmúlt évhez képest az év első hét hónapjában az utasok száma mintegy 9 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékű visszaesést a rendezvényhajók esetében tapasztalták, aminek legfőbb oka, hogy a különböző vállalati programok drasztikusan csökkentek az idén. A gazdasági igazgató hozzátette, bár végleges adatok még nincsenek, augusztusban, 2008-hoz képest is 1-2 százalékos növekedést tapasztaltak, ám az biztos, hogy ez és az utószezon már nem képes behozni a lemaradást.

Elégedett viszont az idei szezonnal Solymári Péter, a Szürkebarát Borház üzletvezetője. Tavasszal legalább 3-5 százalékos forgalomcsökkenést prognosztizáltak, ami végül ugyanilyen mértékű növekedés lett. Mint azonban elmondta: az idén jó esetben három csoport kellett akkora bevétel eléréséhez, amihez tavaly egy is elég volt. Nem túl biztatóak az őszi kilátások sem. Három, szeptemberre tervezett nagy rendezvényük közül a gazdasági nehézségekre hivatkozva kettőt már lemondtak. A cégvezető hozzátette, a vállalati rendezvények száma az idén a felére csökkent, s úgy tűnik, a helyzet tovább romlik.