BUX
39554

Startupok, figyelem: új segítség érkezik

A közép-magyarországi régió számára is megnyílik a startupok alapítását, mentorálását és képzését ösztönző környezet megerősítését célzó Innovációs ökoszisztéma (Öko_16) pályázati program, amelyre már működő, tapasztalattal rendelkező, piaci inkubátorok és új inkubátorok egyaránt pályázhatnak - adta hírül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH).

Napi.hu, 2016. december 2. péntek, 18:19

A Nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs alapból finanszírozott felhívásra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint. Pályázó inkubátoronként minimum 300 millió, maximum 500 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A startupok számára - fejlesztésre, képzésre és piacra lépésük támogatására - a most meghirdetett pályázaton sikeresen szereplő inkubátorok írnak ki pályázatot, az üzleti alapon megítélt támogatást pedig közvetlenül az inkubátoroktól hívhatják le az induló innovatív vállalkozások.

Az inkubátorok maguk döntenek a startup-projektek kiválasztásáról és indokoltság szerint különböző mértékű finanszírozásáról. Az inkubátor által elnyert támogatás legfeljebb 20 százaléka számolható el az inkubátor közvetlen működési költségeire, legalább 80 százaléka pedig a startupoknak kötelezően továbbutalandó támogatás. A pályázó vállalkozásoknak rendelkezniük kell az igényelt teljes támogatási összeg legalább ötödének megfelelő összegű saját tőkével.

Az új felhívással egészül ki az induló innovatív vállalkozások létrehozását, megerősítését és fejlesztését ösztönző versenypályázati rendszer. Az országszerte, így az új felhívásnak köszönhetően a központi régióban is megerősödő közösségi és képzési bázisok tehetik lehetővé az ígéretes innovatív ötletek felkutatását, fejlesztését.

A 2015 decemberében uniós forrásból 5 milliárd forintos keretösszeggel megnyílt Innovációs ökoszisztéma (GINOP-2.1.5-15) felhívás keretében eddig a központi régión kívül volt elérhető forrás a most meghirdetett felhíváshoz hasonló célrendszerrel. A komplex szempontrendszer, így az üzleti terv, valamint a helyi startup ökoszisztéma építésére, fejlesztésére vonatkozó terv alapján az erre a pályázatra benyújtott negyvennégyből nyolc projektjavaslat kapta meg az NKFIH-tól a támogató kutatás-fejlesztési és innovációs (k+f+i) szempontú véleményt 2016 augusztusában, amelynek birtokában nyújthatták be a pályázók a projekttervet a pályázatot elbíráló irányító hatósághoz.

A k+f+i célú versenypályázati rendszerben az innovatív vállalkozások számára elérhető konstrukciókból és a 2016 októberében létrejött állami kockázati tőkealapból további forrás biztosítható a nemzetközileg is versenyképes vállalkozások építéséhez.