Mivel 2011-ben az OTP és az MKB bocsátott ki Szép kártyát, az e cégekkel szerződőket érinti az ügy. A K&H idén év elején indította el szolgáltatását. Az OTP-s kártyákon 300 millió forint van, és nagyjából hétezer munkavállalót érint, az MKB nem nevezte meg az összeget, úgy tudjuk azonban, ez is jelentős, ám csak töredéke az OTP-ének. Az MKB azt hangsúlyozta, hogy az érintetteket tájékoztatják.

A 300 millió forint év végéig elfogyhat, ha átlagban heti 50 millióval csökken az érték − mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A költést kissé nehezíti, hogy a 2011-es pénzt csak szállásdíjfizetésre lehet felhasználni, hiszen induláskor csak ez az egy számla volt a Szép kártyán, s 300 ezer forintig lehetett rá kedvezményes adózással juttatást adni. Fejenként átlag 43 ezer forintot kell az érintett kártyabirtokosoknak elkölteniük. Úgy is lenullázhatják egyenlegüket, hogy előre foglalnak szállást − akár jövő húsvétra.

Az idén már 450 ezer forint a limit és három alszámla közül lehet választani − szállásdíj, étkezés és szállásdíj, valamint rekreációs szolgáltatás és szállásdíj. A nemzetgazdasági tárca adatai szerint az étkezés alszámla a legnépszerűbb, az összes utalás fele ide jön. Ez nem véletlen, egyrészt szállásdíjat valamennyi alszámláról lehet fizetni, másrészt a kártya kiváltja a korábbi meleg ételutalványt.

Szeptember végén több mint 730 ezer kártya volt kinn − ebből 550 ezer az OTP kártyája −, a feltöltött összeg meghaladta az 56 milliárd forintot, amelyből az OTP-é 47 milliárdot tett ki. Ez havi 8500 forint értékű feltöltést jelent. Az Erzsébet utalványt 1,5 millióan kapják, értéke pedig éves szinten közelíti majd a 100 milliárd forintot, ami átlagosan kevesebb mint ötezer forint, ez a két juttatás a legnépszerűbb. Mindkettő esetében megoldódtak a kezdeti problémák − a villámgyors rajt miatt eleinte nem volt egyértelmű a szabályozás, s a juttatásokat is csak kevés helyen lehetett felhasználni.

Szép kártya-adatok*
milliárd forint
Kiadott kártyák (ezer)731
Szerződött munkaadók (ezer)17,8
Elfogadóhelyek (ezer)32,6
Feltöltött összeg56,5
ebből: szállás alszámla
15,2
ebből: étkezés alszámla
32,8
ebből: rekreáció alszámla
8,5
Elköltött összeg29,9
ebből: szállás alszámla
7,4
ebből: étkezés alszámla
19
ebből: rekreáció alszámla
3,5
*szeptember végi állapot
Forrás: kormany.hu