BUX
39431

Súlyos vád a magyar milliárdos körül - csalás és sikkasztás miatt tettek feljelentést

Több mint másfél év után megszólalt az Alexandra cégcsoport egykori központi vállalkozásának, a Pécsi Direkt Kft.-nek a felszámolója. A megállapítása szerint a Pécsi Direktből átjátszották a vagyont más cégekbe – amelyek most szintén a fizetésképtelenség közelébe kerültek-, s ezzel megkárosították a hitelezőket, akiknek 9 milliárddal maradt adós a könyvkereskedő. Feljelentést tettek többek közt csődbűncselekmény, sikkasztás és csalás miatt. Az ügyben a NAV nyomoz.

Domokos Erika, 2017. február 9. csütörtök, 13:22

Az Alexandra könyves vállalkozáscsoport korábbi központi cége, a Pécsi Direkt Kft. könyv-kiskereskedelemmel, -nagykereskedelemmel és kiadással is foglakozott. Fizetésképtelenség miatt 2015 márciusában felszámolási eljárás alá került, felszámolójának a bíróság a Kvantál Kft.-t jelölte ki. A felszámolócég az elmúlt közel két évben nem nyilatkozott a Pécsi Direkt felszámolási eljárásáról, a tartozásokról és a hitelezőkről. Ma kétoldalas közleményben súlyos megállapításokat fogalmazott meg a társaság és a tevékenységeket továbbvivő cégek vezetőivel szemben.

Kilencmilliárdos tartozással dőlt be

A Kvantál jelenleg 102 hitelezőt tart nyilván, akik több mint 9 milliárd forintot követelnek a Pécsi Direkttől. A hitelezők között található több mint egy tucat könyvkiadó és könyvkereskedő, helyi önkormányzatok, bankok, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is (NAV) - írja közleményében a felszámoló.

A felszámoló szerint a most kialakult pénzügyi válsághelyzet - azaz, hogy a Pécsi Direkt tevékenységét továbbvivő cégek, a nagykereskedő Könyvbazár Kft. és a könyvesboltokat üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. a fizetésképtelenség közelébe jutott - kísértetiesen hasonlít a 2014-es válsághoz: annak ügyében csődbűncselekmény, sikkasztás és csalás gyanúja miatt indított nyomozást a NAV, amely most is zajlik.

Akkor még az érintettek "átjátszották" a cégek vagyonát új vállalkozásaikba. Csakhogy a felszámoló szerint a vagyonátjátszás is törvénytelen módon zajlott, így ezek a cégek (Könyvbazár, Rainbow) most olyan vagyonról vitatkoznak egymással, amely nem illeti meg őket. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni - hívja fel a figyelmet a felszámoló. (A könyvkiadóknak mintegy hárommilliárd forinttal tartozik a Könyvbazár, amelynek a boltokban a könyveket értékesítő Rainbow nem fizet, a felek közt elszámolási vita alakult ki. A Rainbow befektetőt keres a boltok átvételére, erről tárgyalásokat kezdett a Central-cégcsoporttal.)

Pécsi Direkt Kft. f.a.-adatok (millió Ft)201120122013Nettó árbevétel15 589,215 067,213 453,2Üzemi eredmény824,7709,6-270,1Adózott eredmény201,5279,0-946,0Mérleg sz. eredmény201,5279,0-946,0Eszközök összesen17 169,817 069,915 235,8Saját tőke6 436,96 707,95 761,9Kötelezettségek10 668,310 299,59 405,7
Forrás: Céginfo.hu

Mi is történt a Pécsi Direktnél?

Az ügy előzménye, hogy a több mint másfél éve indult felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt értékesítette a készleteit, beleértve a közel ötmilliárd forint értékben vásárolt könyveket, hanghordozókat, és az eredetileg több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is - írta közleményében a Kvantál.

A felszámoló szerint a vagyontárgyak bizományosi, bérleti, vagy egyéb szerződésekkel végső soron pénzfizetés nélkül a Rainbow és Könyvbazár birtokába kerültek. Ezek az átruházások érintették a teljes Alexandra-bolthálózatot. Emellett a Pécsi Direkt vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent.

Vagyonkimentés, hitelezők megkárosítása

Komoly vádat fogalmaz meg a Kvantál közleménye: "A felszámoló megállapítása szerint a kialakult vitás helyzetet az okozta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva, átruházta más cégekre, akik nem fizették ki pénzben a vagyon ellenértékét."

Már nyomoz a NAV

A felszámoló számos pert indított az eltűnt vagyon visszakövetelésére azon cégek ellen, ahová a Pécsi Direkt, vagyis az Alexandra-hálózat vagyonának egy jelentős része átkerült. Ilyen például a Wolf-CRS Kft. (amely a Rainbow 50 százalékos tulajdonosa is - a szerk.), a Könyvbazár, a Matias-Borászat Kft. (ami Matyi Dezsőhöz köthető személyek tulajdona - a szerk.) és a Rainbow. De kezdeményezték a Pécsi Direkt volt vezetőjének (Matyi Dezső - a szerk.) felelősségre vonását, valamint büntető feljelentést is tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt. Az ügyben a NAV jelenleg is nyomozást folytat - olvasható a felszámolócég közleményében.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingóságok jogos tulajdonosa a Pécsi Direkt, így a Kvantál, mint felszámoló, az általa képviselt 102 hitelező - köztük önkormányzatok és az adóhatóság - érdekeit védi. Ez különösen lényeges szempont amennyiben az állam részt vesz a kialakult válság jogszerű rendezésében. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni - hangsúlyozta Máhrné Kazareczki Éva, a felszámolócég ügyvezetője.

A felszámoló szerint a jelenlegi válsághoz hasonló helyzet már 2014-ben és 2015-ben is kialakult. "Akkor még az érintett cégek, egymással együttműködve, törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt. Mostanra - a sajtóhírek szerint - már egymással vitatkoznak, és fizetésképtelenség közelébe kerültek azok a cégek is, ahová annak idején átjátszották a vagyont" - zárta közleményét a Kvantál.

Az ügyben kerestük Matyi Dezsőt és a Rainbow képviselőjét, egyelőre nem reagáltak lapunknak.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) korábban bejelentette, hogy az állam segítségét kéri a helyzet megoldása, a kiadókat és nyomdákat ért kár enyhítése érdekében. Az MKKE azt javasolta, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket. Az Emmi helyettes államtitkára ugyanakkor közölte, kizárólag az esetleges kárvallott kiadók és nyomdák helyzetére igyekeznek megoldásokat találni. Az állam tartózkodik a könyvpiacba történő közvetlen beavatkozástól - mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár.