Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BKK két hete - komoly viták után - egy 4 százalékos emelés támogatásáról döntött, mint írják azért, mert az árak ugyanis már ma is igen magasak - a visegrádi országok fővárosaiban kb. 40 százalékkal olcsóbban lehet havibérletet venni - olvasható Pongrácz közleményében, majd hozzátette, hogy a csökkenő utasszám és a növekvő bliccelés miatt a 4 százalékos áremelésből emiatt mindössze 1,2 százalék körüli többletbevétel származna, ezért már ezt az emelést sem egységesen szavazta meg a BKK Igazgatósága (IG).

Mint írja, a 8 százalékos körüli emelést tartalmazó tervet azonban már kívülről kényszerítették rá a BKK-ra, pedig "ez szakmailag vállalhatatlan, hiszen a 4 százalék feletti második 4 százalékos emelés elképesztően rossz mutatókkal rendelkezik: 10 forint tarifaemelésből 1 forintnál is kevesebb (!) folyik majd be a BKK kasszájába, a többi "elúszik"."