BUX
38061

Százmiilliókat buknak el a magyar zenészek

Az Artisjunál jelenleg 73 ezer azonosítatlan mű után mintegy 830 millió forint vesztegel azon a számlán, amelyről három év elteltével a közös kasszába kerülnek a beragadt jogdíjak - írta a Világgazdaság.

Domokos László, 2017. szeptember 27. szerda, 08:40

Éles próbaüzemben teszteli a szerzői jogi iroda azt az online felületet, amelyen a szerzők maguk kereshetnek rá, hogy az elmúlt három évben mely szerzeményeiket játszották le, így ha hibásan vagy hiányosan jelentették be a művet, és ezért eddig nem juthattak hozzá a jogdíjukhoz, akkor jogigényüket érvényesíthetik.

Az úgynevezett függő számlára kerülő szerzői jogdíjak már nem öt évig, hanem az uniós jogharmonizáció értelmében mindössze három évig elérhetők, utána a zeneszerzők és a dalszövegírók között arányosan felosztják őket. A jogvédő iroda azonban szeretné, ha a teljes szerzői jogdíjbevételek csaknem 10 százalékát képező azonosítatlan jogdíjak a korábbiaknál gyorsabban és egyszerűbben találnának el jogos tulajdonosaikhoz - mondta Tóth Péter Benjamin, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója a lapnak.

Erre mindeddig személyes ügyintézés révén volt esélye évente 200-250 szerzőnek. Jelenleg 73 ezer azonosítatlan mű után befizetett szerzői jogdíj vár kifizetésre, ami átlagosan alig több, mint 11 ezer forint.

A csaknem 9 milliárdos szerzőijogdíj-piacon tavaly 280 millió forint származott külföldön le-, illetve eljátszott magyar zenékből.