A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Információink szerint a testület rábólint a 682 millió forint vételi ajánlatra, annak ellenére, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) megbízásából készült egy második, "összehasonlításon alapuló" piaci értékbecslés is, amely mindössze 161 millió forint értéket határoz meg. Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés tagja szerint előbbi dokumentumban ad hoc adatokkal, számokkal operáltak, a szemétlerakási díjaknál például hat különböző lerakó tarifáinak átlagát vették alapul. Ez azonban a rendkívül szórt árak miatt megtévesztő lehet, hiszen a legolcsóbbak 3000 forintot számolnak fel tonnánként, míg a Budapest által megbízott dunakeszi 17 ezret.

Márpedig Csömörre vagy egy újabb hulladékhasznosítóra a fővárosnak mindenképp szüksége van, hiszen a Budapest által termelt évi 1 millió tonna szemét csaknem 75 százalékának égetésére és lerakására a jelenlegi három intézmény (a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tulajdonában lévő Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ, a Dunakeszi Közüzemi Kft. és a Fővárosi Hulladékhasznosítási Mű) kapacitása előbb-utóbb kimerül.

A FKF által kezelt 740 ezer tonna több mint felét (ez kommunális hulladék) elégetik, illetve lerakják, 300 ezer tonna újrahasznosítókhoz kerül. Az FKF 740 ezer tonnájából 400 ezret égetnek el a hulladékégetőben, a visszamaradó 96 ezer tonna pernye és salak lerakására ugyan van még Dunakeszin kapacitás, de információink szerint egyre gyakoribbak a lakossági bejelentések, amelyek a lerakó ellehetetlenüléséhez vagy csökkentett felhasználásához vezethetnek.