Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Négy alkalommal, az adott országok társadalmára nézve reprezentatív legalább 1000 fős mintán végzett médiahatás-kutatásra kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Médianézők Kft-vel. A cég feladata lesz, hogy Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában telefonos interjúkkal mérje fel a kormány által hozott döntések megítélését, valamint a szövetséges államok viszonyulását az országhoz - derül ki a kormányzat oldalán elérhető dokumentumokból.

A szerződés nettó értéke 348 millió forint (441 millió forint bruttó), így nem kellett új közbeszerzést kiírni, hanem elég volt csak módosítani a 2015 augusztusában megkötött korábbi, csak belföldi és nemzetközi médiafigyelésről szóló szerződést. A kormány ezért a jövő év végéig nettó 4,41 milliárd forintot fizet, vagyis az új beszerzés nem haladja meg az eredeti érték 10 százalékát.

A kiírás szerint a téma kijelölésében támaszkodni kell a Kormányzati Médiamonitorban készülő Nemzetközi Sajtószemle cikkösszefoglalóira és a Nemzetközi Kvalitatív Médiaelemzésekre, ezzel fenntartva a Kormányzati Médiamonitor egységes módszertani keretét. Az adatfelvétel megtörténtét a telefonos interjúkba való belehallgatással ellenőrizheti a kormány.

Az a kiírásból nem derül ki, hogy pontosan milyen témák és döntések hatásait kell majd leméretni. A procedúra szükségességét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal indokolja, hogy a nemzetközi sajtófigyelésből nem derül ki a kormány társadalmi megítélése, ezekre ad majd választ a leadandó 100 oldalas prezentációs dokumentáció, amelyben elemzik és ismertetik a felvett adatokat.

A Médianéző Kft. tulajdonosa a Nézőpont Csoport Zrt., a telephelyükön is osztoznak az Alkotmány utcában, ügyvezetője Boros Bánk Levente politológus, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter tanácsadója, kabinetfőnöke. A cégnek 2015-ben 0 forint mérleg szerinti eredménye volt, miközben nettó árbevétele 767,1 millió forint a Céginfo.hu adatai szerint. Az viszont már csak az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött beszámolóból derül ki, hogy a cég anyagi jellegű ráfordításai 753 millió forintot tesznek ki, valamint mintegy 2,71 millió forint osztalékot vett ki a tulajdonos Nézőpont.

A médiafigyelő vállalkozás sikeres az állami cégek tenderein: tavaly az MTVA-nak 16,3 millió forintért, az MFB Bank Zrt-nek 17,9 millió forintért, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek 9 millió forintért készít sajtófigyeléseket.

A borítóképen a Franceinfo médiafigyelő központja látható (Forrás: AFP/Bertrand Guay).