Kovács Ákos előadóművész a napokban új minialbummal jelentkezett, s decemberben dupla Aréna-koncertre készül, amelynek fő támogatója a Magyar Telekom Nyrt. - derül ki a honlapjáról. Az énekes-zeneszerző vállalkozása, az 1992 májusában létrehozott Fehér Sólyom Bt. a cégadatok szerint jól teljesít: 2013-ban 285 millió forint nettó árbevételt ért el, ami mintegy ötvenmillióval több az előző évinél és 130 millióval a 2011-es bevételnél. A bt. zenemű kiadással, zenei produkciós tevékenységgel foglalkozik, beltagja Kovács Ákos, kültagja felesége, Őry Krisztina - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

A Fehér Sólyom Bt. 2013-as mérlegfőösszege (vagyona) 476 millió forint, az adózott eredménye 107 millió forint volt. Az eredményt a megelőző évekhez hasonlóan az eredménytartalékba helyezték, osztalékot nem fizettek. A 2013-as eredménykimutatás szerint 237 millió forint volt a cég eredménytartalékába helyezve, a lekötött tartalék 30 millió forint volt.

Jelenleg egy dolgozója van, a tavalyi beszámolójában az átlagos statisztikai létszám két fő volt, a kifizetett bér mintegy 1,4 millió forint.

Szponzorálta az MVM

Az Ákos-koncertek támogatói közt volt korábban az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. is, az Átlátszó.hu-n közölt MVM-es támogatási szerződésekből kiderül, hogy cégével, a Fehér Sólyom Bt.-vel a 2012-es országos turné szponzorálására 9 millió forintos, valamint annak támogatására 1 millió forintos szerződéseket kötöttek.

Kovács Ákos Karcolatok című műsorának bemutatására a Párizsi, Moszkvai és Római Magyar Intézetben idén júliusban 10 millió forint támogatást nyert el a Balassi Intézet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) zenei kollégiuma meghívásos pályázatán. Az NKA pályázatain a külföldi magyar intézeteket menedzselő Balassi Intézet hét (köztük Ákos) külföldi koncertjeinek, továbbá a Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége rendezvénysorozatainak támogatásáról döntöttek; a kilenc pályázaton a legtöbb, 10 milliós támogatás Ákos műsorainak jutott, a többi támogatás 530 ezer és 4 millió forint között szóródott.

Fehér Sólyom Bt.-adatok (M Ft)
20092010201120122013
Nettó árbevétel173,2261,6152,9240,7284,8
Adózott eredmény65,971,532,390,7107,7
Mérleg sz. eredmény071,532,390,7107,7
Saját tőke78,8150,4182,8273,5381,2
Kötelezettségek138,298,578,1108,995,2
Forrás: Céginfo.hu

Kovács cégével, a Fehér Sólyom Bt.-vel az elmúlt három évben 26,5 millió forint plusz áfa értékben szerződött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - derítette ki tavaly decemberben közérdekű adatigényléssel az Átlátszó.hu portál, amit egy per is megelőzött. A peres úton és az adatigényléssel kikért adatok szerint Kovács bt.-je 12 millió forintért készített a közszolgálati rádiók, majd 12 millió forintért a közszolgálati tévécsatornák arculatához illő szignálokat, zenei anyagokat, továbbá összesen nettó 2,5 millió forintot fizettek a cégnek két koncertfelvétel sugárzásáért, felvételéért.

Veszteséges a borpatika

Kovács és felesége tulajdonában van még egy FalconMedia Kiadó Bt. nevű cég is, amely azonban nem működik, az elmúlt években nem volt bevétele.

Kovács Ákos tulajdonostárs a reklámügynöki tevékenységet végző SmartWorks Grafikai Stúdió Kft.-ben a szolnoki Lengyel Boldizsárral együtt. A céggel szemben februárban adóvégrehajtás indult. Nincs 2013-as online elérhető mérlege, 2012-ben 9 millió, 2011-ben 28 milliós forgalmat bonyolított.

Nem muzsikál túl jól Kovács Ákos 2005-ben létrehozott Andante Borpatika Kft.-je, amely az azonos nevű Bem rakpart 2. száma alatti borbárt üzemelteti. Az elmúlt három évet 2-4 milliós veszteséggel zárta a cég, a nettó árbevétele sorban az elmúlt három esztendőben: 13 millió, 18 millió és 24 millió forint volt. A 3 millió forint jegyzett tőkéjű kft. többségi tulajdonosa Kovács Ákos, cégtársa még Urbán Dezső és Tiffán Zsolt borász, a Fidesz országgyűlési képviselője.